Sosem hittem volna, hogy börtönben fogok verset írni. Megálmodtam egyet, az első sortól az utolsóig. Az egészet. Nem is igazán álmodtam, hanem valahogy... az első sorral kezdtem mászni a felső priccsről lefelé, a padlóra pedig az utolsóval léptem le. Úgy elcsodálkoztam, hogy nem ágyaztam be – és tessék: – Sorakozó!!! – Folytatásos komédia az ajtóban az őrrel és a felügyelővel, a priccsem pedig nincs bevetve. A cellából a mosdóba vezetnek, és kérdik: – Vesén vagy tökön vágjunk? A vesét választottam. Mert ha nem választok, akkor ide is, oda is kapok.
A fenti sorok akár a napokban is megszülethettek volna Minszkben. De nem most születtek, hanem tíz évvel ezelőtt, a belarusz elnökválasztás akkori ellenzéki jelöltjének tollából. A történelem, úgy látszik, ismétli önmagát.
Uladzimir Nyakljajeu belarusz költő, író, politikus és közéleti személyiség. 2010-ben indult a köztársaságielnök-választáson, de még a választás napján, december 19-én eszméletlenre verték az utcán a hatalom emberei. 2011-ben bíróság elé állították, ahogy több más ellenzéki elnökjelöltet és aktivistát is ebben az időben. Akkor is hatalmas tüntetések kezdődtek a meghamisított választási eredmények miatt. A békés tömeg odament a Parlamenthez is (itt működik a Központi Választási Bizottság), ahol néhány provokátortól megtévesztve egy kisebb csoport megpróbált bejutni az épületbe. A rohamrendőrség ezt követően tömegoszlatásba kezdett. Legalább ötven fő megsérült, hatszáz embert állítottak elő, és később több mint száz tüntetőt ítéltek el.
Nyakljajeu Kandúr a zsákban című novelláskötete 2013-ban jelent meg magyarul Bárász Péter fordításában, az Ab Ovo Kiadó gondozásában. Ez volt az első, közvetlenül belarusz nyelvből átültetett mű, és a benne szereplő írások napjainkban is hátborzongatóan aktuálisak. Belarussziában ugyanis a helyzet változatlan – csak még tragikusabb, mint tíz évvel ezelőtt volt.
A szerző nem egyszerűen kortárs író-költő, hanem politikus-művész. Belarusz nyelven ír egy olyan országban, amelynek elnöke nem beszéli a belarusz nyelvet, és ahol ellenzékinek számít bárki, aki ezt a nyelvet használja. (Erről így vall a könyvben: „százszor mondták, ha nem ezerszer, hogy nem jó úton járok, hogy a rossz oldalon állok, mert minden, ami belarusz, elsősorban a nyelv és az irodalom, kipusztulásra van ítélve. Lehet. De ez nem az én bűnöm lesz.”)
A címadó novella főhőse egy kandúr – egy valódi macska –, akinek egy házassággal indul a karrierje, majd felível egészen az államelnöki posztig. Az elnök dublőrt is használ. Az egyik Lukasenka „kiáll beszédet mondani, a másik meg a dolgokat intézi. Szóval, az egyik mondja, amit mondani kell, a másik meg teszi az ellenkezőjét. Így, ha jólétről beszél, nyomorra számíts! De nyomorról nem beszél, ezért jólétet ne várj!” – írja.
Egy másik idézet ugyaninnen: „A B betűs Országban éppen ASMÜ van – az Alkotmány Soros Módosításának Ünnepe. Az Állam Vezetőjét ebben az Országban rövidítve ÁVO-nak hívják, ő az, aki az Alkotmányt módosítgatja, hatalmi jogosítványát meg-meghosszabbítgatja – és csak vezeti-vezeti az országot. Mert nincs az Államban senki más, aki képes lenne elvezetni. A nép természetesen boldog, jól mulat az ünnepen, a kormányról és a parlamentről nem is beszélve. Ezért aztán ÁVO minden alkalommal, ha módosít az Alkotmányon, valami születésnapszerűt rendez a rezidenciáján – meghívót kapnak a legjobbak legjobbjai, hogy ünnepi pohárköszöntőket mondjanak, énekeljenek, táncoljanak, valamint, hogy ki mivel csak tudja, azzal ajándékozza meg ÁVO-t. Azért, hogy az Alkotmány Soros Módosításának Ünnepén jelen lehessenek a Vezető rezidenciáján, a legjobbak legjobbjai között emberfeletti küzdelem folyt, vadállatokhoz méltó marakodás tört ki.” Hátborzongató.
A szerzőt az elnökválasztás után perbe fogták – a kötet tartalmazza a bírósági tárgyaláson elhangzott védőbeszédeit is. Akkor így fogalmazott: „Persze nem csak amiatt vagyok itt, ezen a tárgyaláson, mert kiállok a belorusz Belaruszért. Én elsősorban azért állok itt, mert nem fogadom el a diktatórikus Belaruszt, a demokratikus Belaruszért állok ki. De megint van itt valami. Demokráciát nem lehet a semmire építeni! Kell hozzá egy alapzat – és ez rendelkezésünkre is áll. Beletartozik a történelmünk, amelyben volt parlament, amely megválasztotta azokat, akik az államot vezették. Ide tartozik a nyelvünk, amelyen a Litván Nagyhercegség Statútumát írták: azt az alkotmányt, amelyik Európa és a világ demokratikus alkotmányainak modelljévé lett. Azért is állok itt a bíróság előtt, mert azt akartam, hogy keleti és nyugati szomszédaink is – Oroszország és az Európai Unió – segítsenek a diktatúra piszkának eltakarításában. Azt akartam, értsenek ebben egyet, ne ráncigálják Belaruszt, mindegyik saját maga felé. Hogy Belaruszt ne kettőjük között lássák, hanem maguk mellett, magukkal együtt. Ugyanúgy, mint Ukrajnát. Csak így jöhet létre egy egységes Európa, hogy megőrizzük az európai civilizációt. Azt az európai civilizációt, amelyik nem más, mint nemzeti kultúrák és nemzeti eszmék együttese. (...) Belarusz olyan, mintha volna – és ugyanakkor olyan, mintha nem is létezne. Nem állítom, hogy ez rajtam kívül senkinek nem fáj. Fáj. A különbség abban áll: mennyire fáj? A különbség csak a fájdalom mélysége.
Én ezt a fájdalmat nem bírtam tovább elviselni. Ezért jöttem a politikába, ezért indultam a választáson, és ezért kerültem e bíróság elé. Ez politikai per. Miért is bíráskodnak fölöttem? Azért, mert megpróbáltam elnök lenni. Kész vagyok elismerni bűnösségemet abban, hogy nem lettem elnök. Azért, mert szabad, tisztességes, demokratikus választásokat próbáltam elérni. Kész vagyok elismerni bűnösségemet abban, hogy nem sikerült szabad, tisztességes, demokratikus választást elérnem.”
Uladzimir Nyakljajeu: Kandúr a zsákban. Ford.: Bárász Péter. Ab Ovo Kiadó, 2013. 2950 Ft
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/34. számában jelenik meg, augusztus 21-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/34. számban? Itt megnézheti!
