Lányi András egy pontosan kidolgozott elmélettel kérdőjelezi meg a fogyasztásba belefásult társadalom politikai-ideológiai alapú elvárásainak hitelességét.
Kultúra
Ókori egyiptomi mumifikált majomfogakat vizsgáltak, hogy abból következtessenek az állatok szülőhelyére. A hajdani királyság helyének megjelölése körül olyan parázs vita megy, hogy az új eredmények nyomán két régésznek most sikerült is „összevesznie”.
A nyílt levelet olyan művészek írták alá többek között, mint Hegedűs D. Géza, Rába Roland, Szőke Abigél, Walters Lili és Upor László.
Az érintettek pedig negyvenmilliárdos bevételkiesést könyveltek el idén. Sokan már nem is a szakmájukban dolgoznak.
Bár itt nem versekről van szó, mégis nagyon felismerhető a szerző stílusa, prózai térképköltészete. Karantén idején olvasva pedig legalább úgy is érezhetjük, messzire menekültünk az egész őrülettől.
Angus King amerikai szenátor már megkeresett több szolgáltatót is ötletével, akik még nem válaszoltak neki.
Igyekeznek egyénenként behívni az osztályfőnököket, a tanárokat, próbálnak minket leszalámizni – nyilatkozta a Népszavának az SZFE Doktori iskolájának vezetője.
Szép, emberi, kicsit giccses, de átérezhető.
A szaxofonos, klarinétos, zeneszerző 81 éves volt.
A színésznek mindig ugyanaz az ember jut eszébe, ha a korrupt politikusok kerülnek szóba.
Novemberben az egyetem vezetése felfüggesztette a félévet, most az általuk elrendelt szünet idejét pótoltatnák be a diákokkal, akik azonban semmisnek tekintik a rendelkezést.
A kémregények atyja tüdőgyulladásban hunyt el. 89 éves volt.
Eitan Y. Wilf könyve mély és átfogó kritikát gyakorol a kapitalizmus felett, beleértve azoknak az „innovációs menedzserek” munkakultúráját is, akik lépten-nyomon a siker receptjével kecsegtetik az óvatlan ügyfeleiket.
A Reagan & Gorbachev című miniszéria Ken Adelman, az amerikai fegyverzetellenőrzési és leszerelési ügynökség egykori igazgatójának könyve alapján készül.
Négyszáz éve alig két óra alatt dőlt el a harmincéves háború első komolyabb csatája, a fehér-hegyi ütközet, ami döntő hatással bírt Csehország további sorsára is.