Nyolcvannyolc éves korában meghalt a József Attila-díjas író-költő-irodalomtörténész, Ferdinandy György – jelentette be felesége, María kérésére Száraz Miklós György író. Ferdinandy Miamiban halt meg, itt is töltötte az ideje egy részét.
Ferdinandy György 1935-ben született, a Budapesti Piarista Gimnáziumban tanult, de onnan aztán eltanácsolták. Az ELTE BTK magyar-francia szakát 1956-ban, néhány héttel a forradalom kirobbanása előtt kezdte. Ferdinandy december 13-án aztán elhagyta az országot, Franciaországban folyamodott menedékért. Fizikai munkából, majd fordításból, könyveladásból tartotta el magát. A Strasbourgi és a Dijoni Egyetemen folytatott tanulmányokat, irodalomtörténeti doktori címet szerzett. 1964-től a Puerto Ricó-i Egyetem óraadója, 2000 után felváltva Puerto Ricóban és Miamiban élt. A 2010-es években Budapestre is visszaköltözött, de Miami-beli életét sem számolta fel. Közel tíz évig, 1976 és 1985 között dolgozott a Szabad Európa Rádiónál is.
Első francia nyelvű novelláskötete, a Sziget a víz alatt 1960-ban jelent meg, majd 1964-ben Az év egyetlen napja című novelláskötetért megkapta a Saint-Exupéry-díjat. Magyarországon először a Szerecsenségem története című kötete jött ki 1988-ban, a Magvető Kiadónál. A francia vőlegény című kötetéért megkapta az Év Könyve elismerést is. A kilencvenes évektől már rendszeresen jelentek meg Magyarországon is elbeszéléskötetei, regényei, rövidprózái. Magyar nyelven persze már olvashatóak voltak a hatvanas-hetvenes években is munkái, csak épp emigrációban, többek között az Új Látóhatárban.
A József Attila-díjat 1995-ben, a Magyarország Babérkoszorúja díjat 2019-ben, a Prima Primissima díjat pedig szintén 2019-ben kapta meg. A Magyar Művészeti Akadémiának 2013-ban lett tagja, aztán viszont kilépett, majd újra visszatért. Kilépésekor azt írta, „mivel azonban fél évszázadon át nem éltem itthon, a hazai valóságot nem ismerem. Egyelőre tehát helyesebbnek tartom a kívülállást”. A levélben nem hivatkozott ugyan Fekete György akkori elnök számos kritikát kiváltó nyilatkozataira, megemlítette viszont „zsidó entellektüel” barátait, Fejtő Ferencet és Kardos G. Györgyöt, akik emlékéhez, míg él, hű marad.
„Az 1956-os forradalmat követő emigrációm után nagyon nehezen engedtek vissza az országba. Tizenegy évet kellett arra várnom, hogy újra a saját hazámban aludhassak. Hát kihasználtam az időt: utaztam, tanultam és tanítottam, olvastam és írtam. Aztán összeszedtem mindenemet, beleértve a három évtized alatt szerzett tudást és tapasztalatot, és Magyarországra mentem. Ma egy percig sem bánom a kivetett éveket, hiszen azok nélkül nincs annyi történet, nincs annyi ismeret, nincs annyi tudásátadás és tapasztalat” – erről a Kortárs Online-nak beszélt két éve. A Mandinernek pedig ekkor, a Prima Primissima díj elnyerésekor elmondta azt is: disszidensként még francia írónak készült, büszke is a francia irodalmi díjaira. Még a spanyol nyelvbe is megpróbálta bedolgozni magát, de rájött, hogy neki ez nem megy, nem olyan lett a végeredmény, mint várta. Közbe dolgozott raktárosként, kőművesként és könyvterjesztőként is, nem élt a legfényesebben. Végeredményben pedig magyar írónak mondja magát, 2000 óta több mint harminc kötete meg is jelent.
