A fel nem tett kérdés

Amikor kamaszkoromban megkérdezték, mi szeretnék lenni, rendszerint azt válaszoltam, hogy újságíró. Azt gondoltam, így sokkal egyszerűbb, mert nem kell magyarázkodnom, hogy miért szeretnék író lenni. Igazából ezt magamnak se tudtam volna megválaszolni, mind a mai napig nem tudok rá egyértelmű feleletet adni. Szerencsére olyan sokan nem kérdezték még meg tőlem, valószínűleg túlzott volt a kamaszkori óvatoskodásom. Egyszer, évtizedekkel ezelőtt az egyik folyóirat egy csomó írónak föltette a kérdést, hogy miért írnak. Ők mindenfélét mondtak erre, és ahogy olvastam a válaszaikat, arra gondoltam, hogy ezekben részben benne van az is, amit én mondanék, de közben még sincs benne.

Kamaszkoromban azt, hogy újságíró, mindenki számára megfoghatóbbnak éreztem, és ha netán folytatták a kérdezősködést, tudtam arra is makogni valamit, miszerint mert érdekel, mi folyik a világban, meg hogyan vélekednek, gondolkodnak, éreznek a különféle dolgokkal kapcsolatban az emberek. Persze, elképzelhető, hogy íróként is ez volna a legadekvátabb feleletem. Engem nem kérdezett meg a folyóirat, akkor még nem voltam író. Amúgy is, sokáig óvakodtam magamat annak nevezni, de amikor például a folyóiratok és antológiák pár soros szerzői életrajzot kérnek tőlem, mostanság is kerülöm odaírni a nevem mellé, hogy író. Ennek okára megint csak nem tudok pontos választ adni, két sorban pláne nem, de talán pszichológus díványán fekve sem. Közben azt látom, hogy sokan szeretnének írók lenni.