A kulcsos gyerek

A kulcsos gyerek

Fotó: Fortepan/Hlatky Katalin/Főkert

Megvártam, amíg kattan a zár, és elhalkulnak a léptek. Már egy ideje ébren voltam, de hozzátartozott a napi menetrendemhez, hogy addig nem kelek föl, míg üres nem lesz a lakás. Pedig jobban meggondolva logikusabb lett volna, ha felkelek. Nemcsak azért, mert minek feküdni nyitott szemmel az átizzadt ágyneműben, hanem azért is, mert nagyon jól tudtam, hogy mostantól fogva hosszú órákon keresztül egyedül leszek, akkor is, ha emberek közé megyek. Lehet, hogy pont ezért nem akaródzott kikászálódnom az ágyból.

Hallgattam, ahogy a szüleim tesznek-vesznek a lakás többi helyiségében, folyik a víz, csörömpölnek az edények, az öcsém nyűglődik, mert nem szeret öltözni – aztán egyszer csak elcsendesedett minden, és nem maradt más zaj, csak az öntöttvasból készült keletnémet óra kattogása a falon, a nappaliban, amelyet senki nem hívott így, hanem mindenféle polgári csökevény helyett nagyszoba volt a neve. Akkor fölkeltem, elhúztam a sötétítőfüggönyt, kissé elfordítottam a reluxát, és néztem, ahogy anyám az öcsémet maga után húzva átkel az úttesten, majd eltűnnek a szemközti panelházak mögötti óvoda irányában. A reluxát amúgy nem volt szabad se teljesen vízszintesre tekernem, se fölhúznom, mert akkor bejön a meleg, bár enélkül is bejött, és nem is akart kimenni, éjjelente is, akár a katlan, olyan volt a lakás.

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!