A politika posztmodern válsága

A modern kor lényege nagyjából úgy foglalható össze, hogy a vallásos világmagyarázat helyébe lépő tudományos világmagyarázat égi helyett földi mennyországot ígért az emberiségnek. Azt állította, az ész, a tudomány és a technika segítségével képes lesz kijavítani azokat a hibákat, amelyeket az isteni teremtés a világban hagyott, megszüntetve a szenvedést, az igazságtalanságot, a nélkülözést, a betegségeket és a bizonytalanságot. Ki ne akart volna már itt, a Földön nagyon boldogan és jól élni! Persze, hogy a nyugati világ hittel, reménnyel és szeretettel hagyta maga mögött a keresztény középkort és annak ellentmondásait, abban bízva, hogy teremthető egy, a racionalitásra és az emberi jóságra épülő, tökéletes – de legalábbis arrafelé tartó – világ

Aztán a történelem többször sem akart véget érni, és sorra cáfolta fajunk önnön nagykorúságával kapcsolatos önteltségét. Az ember elképzelése, hogy majd egy jobb világot teremt, nem hozott elsöprő sikert. A tudomány tagadhatatlan és bámulatos fejlődése, az ezzel járó, növekvő jólét sem tudta kipurgálni az emberből a rosszra és a pusztításra való hajlamot. A XX. század felsorolhatatlanul sok felfedezést és elképesztő technológiai változásokat hozott az egyik oldalról, világháborúkat, atombombákat és népirtásokat a másikról. A pozitivista modernizmus ott állt meztelenül a többmilliárdosra duzzadt emberiség színe előtt. Persze hogy a legérzékenyebb és leganalitikusabb gondolkodók levonták a következtetést: a modernizmus kudarcot vallott, és nem is szabad többé feltámasztani. Nincs okunk többé az optimizmusra, kerülnünk kell minden nagy tervezést, mert az óhatatlanul siklik félre és válik véres valósággá az ember kezében.

• Hogy jött el a posztmodernizmus, az emberiség nagy kiábrándulása?
• Hogyan vesztette el a politika a hitelességét a társadalom előtt?

A teljes cikket a Magyar Hang augusztus 5-én megjelent, 2022/32. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!