A törzsem nélkül soha

Évek óta nem hagy nyugodni a törzsi konfliktusok kérdése. Egyrészt a törzsi mentalitás lényegében azóta él bennünk, amióta létezünk mint emberiség. A törzshöz – vagyis a szellemi és fizikai biztonságot adó csoporthoz – vonzódásunk kitörölhetetlenül és egyetemesen emberi. Másrészt a konfliktusaink egy jelentős része, ha a felszín alá kaparunk, éppen ebből a törzsi mentalitásból – a másik közösség zsigeri, sokszor irracionális elutasításából – fakad. Azt hiszem, ennek a kérdésnek a megfelelő megoldása nélkül nem nagyon van előre az emberiség számára. Maximum egy helyben toporgás, körbe-körben vánszorgás vagy éppen hátrafelé menetelés. Persze úgy tűnhet, ez az egész csupán filozofálgatás, és van valami, ami képes feloldani bennünket a törzsi kódoltság alól, ez pedig a fogyasztás, a vásárlás.

A plázákban és a szupermarketekben újra egyenlőek vagyunk. Az egyik kosár persze nagyobb, a másik kisebb, az egyiké drága árukkal van tele, a másiké akciósokkal, de az öröm, az a gyermeki öröm, amit a polcról a kosárba emelés élménye ad, nos, az közös, az végre egyesíti sokat szenvedett fajunk egyedeit. A pénztár lett korunk zarándokhelye. Zygmunt Bauman szerint azért szeretjük a plázákat, mert ott egyedül lehetünk a tömegben, vagyis egyszerre tartozhatunk egy közösségbe, ami ősi emberi szükségletünk, és maradhatunk individuumok és szabadok, ami a posztmodern létezésünk alapja. Vagyis a kecske is jóllakik (kapcsolódunk), de a káposzta is megmarad (nem kell érte vállalnunk a közösség terheit).

• Egy pont után az identitások versenye zajlik.
• Orbánnak és Gyurcsánynak nem víziói vannak a jövőről, hanem történetei a múltról.

A teljes cikket a Magyar Hang január 13-án megjelent, 2023/2. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!