Anzix

Ideje elmenni a postára pár képes üdvözlőlapért. Talán holnap, amikor a vegyesboltba úgyis. Meglátjuk, ha süt a nap, halasztjuk, inkább strandolunk. A gondos nyaralási készülés nem lehet emlékeztetőlisták nélkül. Először is a bőröndbe valók; fontolgatjuk, vigyünk-e valami alkalmit, estére valót. Négycsillagos szálloda Kelet-Magyarországon, elegáns étterem, hátha idén már van élő zene tánccal (ígérték tavaly), mondjuk, olyan, mint volt pár éve egy határ menti kisváros nosztalgikus vendéglőjében: a csiricsáré függönyök az ötvenes éveket idézték, az étlap is a réginek másolata: húsleves, sertéssült burg.pár.káp, rántott borjú (sertéshúsból), ubsal., zöldbabfőzelék feltéttel. A zene zongora és dob, az egykori Szabó–Beamter duó egyenes inkarnációja. A műsor: fizetett kedvcsináló táncospár, mintha közülünk, lófarok libben, abroncsszoknya perdül, a férfin sötétkék öltöny, nyakkendő. Keringő, foxtrott, rumba.

Aztán ott a másik lista: kinek illő levlapot küldeni. Illő-e még egyáltalán? Feleségemmel napról napra jegyezzük; nevek, lakcímek, senkit ki ne felejtsünk. Fontos szempont: ki küldött nekünk? G.-ék például minden nyáron különleges útjaikról; Izland, Mauritius, Vlagyivosztok. Makacsan ragaszkodunk a postán küldött képeslap hagyományához, toll végét rágva ötletelünk, mi különlegest írjunk, aztán maradnak a szokvány közhelyek (sokat gondolunk rátok).