Dulai Péter a kádári idők legsúlyosabb bűncselekményeiről és azok tanulságairól

Dulai Péter a kádári idők legsúlyosabb bűncselekményeiről és azok tanulságairól

Dulai Péter

Nemrégiben a Cser Kiadó gondozásában két kötet (Gyilkosság a panel tetején; Amiért halál járt) is megjelent a Kádár-korszak legsúlyosabb gyilkossági ügyeiről. A szerző, Dulai Péter a kiadóval együtt új, a bűnügyek képi hátterét bemutató könyvön dolgozik, amely az év második felében jelenik majd meg.

– Első emlékem a „szocialista bűnről” a Kádár-rendszer egyik utolsó, nagy port felverő ügye, a sorozatgyilkos Soós Lajos és társai pere, majd kivégzése volt. Valóban ennyire felkavarta a társadalmat, a hivatalos szerveket az eset?
– Az évtized bűnügyeként emlegették. 1979. június 9-éről 10-ére virradóra Soós Lajos és társai meggyilkolták a ferihegyi repülőtér közelében posztoló Gyulai Károly főtörzsőrmestert. Az áldozat rendőr volt, ezért hatalmas erőkkel indult meg a nyomozás. Miután Soósékat elfogták, az ügy szálai tovább bonyolódtak. Kiderült ugyanis, hogy a megelőző 10–15 évben több – a rendőrség által felderítetlenként lezárt – gyilkosságot elkövettek.

– Mi motiválta a sorozatgyilkosságot?
– Alapvetően az anyagi haszonszerzés. A rendőrt a fegyvere miatt ölték meg, egy tervezett nagyszabású bankrabláshoz szükségük lett volna pisztolyra. Kétségtelen, hogy Soóst, a bandavezért formálisan sorozatgyilkosnak lehet tekinteni, hiszen néhány év alatt háromnál több ember életét oltotta ki ilyen-olyan leosztásban bűntársaival együtt. Ám az is tény, hogy a klasszikus sorozatgyilkosokat nem anyagi cél motiválja, hanem sokszor például szexuális okok, perverziók. Soós és társai viszont nem mindenáron akartak ölni, csak akkor gyilkoltak, ha az már „elkerülhetetlen” volt. Olykor olyan apróság miatt is, mint egy táskarádió.

• Milyen súlyos bűncselekmények borzolták a közvéleményt a Kádár-rendszerben?
• Ki volt a martfűi rém?
• 

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!