Jófiú és hülyegyerek

Jófiú és hülyegyerek

Cristiano Ronaldo, a Real Madrid (b) és Lionel Messi, a Barcelona játékosa a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság 2016. április 2-i mérkőzésén a barcelonai Camp Nou Stadionban (Fotó: MTI/EPA/Alejandro García)

Megtudtam a hétvégén, hogy először játszik új csapatában Lionel Messi, akkor ezt megnézem, mondtam magamban. Csakhogy nem tette be az edző a kezdőbe a kis korosodó argentint, és mivel egy Reims–Párizs-meccsnek alapjában véve nem sok teteje van, a 30. perc környékén meguntam az egészet, elmentem inkább olvasni. Később persze becserélték, láttam másnap az interneten, elment melegíteni, utána be a pályára, szokása szerint szerény és jófiús képet vágott hozzá, mint pályafutása során végig. Gólt nem lőtt, noha állítólag minden passzal őt keresték a többiek, mindegy, legközelebb, így is nyertek simán a párizsiak. Én meg majd figyelem Leót a Bajnokok Ligájában, az úgyis érdekesebb egy kicsit.

Mindeközben Cristiano Ronaldo is pályakorrekciót hajtott végre, Messinél is korosabb állapotában, ez most vált hivatalossá , visszament a Manchester Unitedbe, oda, ahol valaki lett belőle fiatalon, örülnek a népek, úgy hírlik. Más kérdés, mit tudhat hozzátenni az egészhez 36 évesen. Azért is szép a kihívás, mert bajnokságot 2013, Bajnokok Ligáját 2008 óta nem nyert az egzotikus pénzforgásoknak köszönhetően második számú manchesterivé szerényedett klub. Szó, ami szó, a Juventusnál összehozott produkciót is nehéz lesz reprodukálnia a portugálnak, kétszer ugyan behúzták vele a bajnokságot az úgynevezett zebrák, ám a harmadik már nem lett meg, a BL-serleg meg egyre csak távolodott.

Néhány megállapítás a cikkből:
• „Ha valami érdekes volt szerintem az elmúlt tizenöt évben a labdarúgásban, az a két géniusz versengése. Minden túlzás nélkül: Messi és Ronaldo új aranykort tett le a gyepre.”
• „Manapság olyan az egyik csapat, akár a másik, ergo nem marad más a klubfociban, mint egyéniségekre figyelni.”
• „Ronaldo az én emberem.”

A teljes cikket a Magyar Hang szeptember 3-án megjelent 2021/36. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!