Diapozitív

Megjöttünk Olaszból, Mária drágám! – lelkesedett anyám szoros barátnőjének, majd sokat mesélünk. De nem ám telefonon, eljöttök, sütök sonkás töltött kiflit, tudom, a férjed, Győző szereti, kaptok kávét, vagy teát, ki mit kíván; fárasztó volt, de megérte, gyönyörű helyeken jártunk. Hívlak megint, nemsoká elkészülnek a diapozitívok, nem is tudom, száz biztosan van, az is lehet, hogy kétszáz, ma visszük a filmeket előhívatni.

Anyámék első nyugat-európai útja, 1964. Apa idejekorán beadta a valuta- és útlevélkérelmeket. Velem mi lesz? – kérdeztem, te majd Júliáéknál nyaralsz, fiam Rákosszentmihályon – mondta apa. Örültem, anyám testvérének házában emlékezetes volt minden nyár. Anyámékkal az egy évvel korábbi szlovákiai autóbuszkörúton kamasz mód unatkoztam, mást sem hallottam, valamikor ez is magyar volt, az is magyar volt; hegyek, városok, falvak, templomok. Valahányszor az autóbuszról leszálltunk, apa vállára akasztotta oldaltáskáját, benne mindhármunk útlevele, ne kószálj messzire, fiam, nyakában a remek Werra NDK fényképezőgép, filmet esténként a soron levő szálloda koromsötét fürdőszobájában cserélt. Az autóbuszban elöl, a négyes bokszban kaptunk helyet, durván zörgő Ikarus 33-as volt, a sofőr, Bandi úr mindenkit nyugtatott, hangosnak hangos, de semmi baja. És mint jó lovat a kocsis, megpaskolta a csotrogány oldalát.