
A statisztikai képletek kidolgozóit maguknak való szürke matematikusokként képzeljük el, akik igyekeznek távol tartani magukat az e világi hívságokról (és általában az emberektől). Pedig az elméletinek tűnő formulákat sokszor nagyon konkrét gyakorlati problémák hívták életre, alkalmanként a legvalószínűtlenebb helyszíneken. A tudomány legfontosabb statisztikai módszerét például a Guinness sörfőzde találta fel, mert megunták, hogy túl sok komlóvirágot kell ellenőrizniük a szállítmány minőségének megállapításához.
Az ír Guinness talán a világ legismertebb sörmárkája, amit számos mára ikonikussá vált újításuk indokol. A leghíresebb persze a Guinness-rekordok Könyve, amit a legenda szerint azért kezdtek terjeszteni, hogy a jó ír sörbarátoknak legyen miről (a fura rekordokról) beszélgetniük a kocsmában, és így ne akarjanak idejekorán (az elvárt alkoholmennyiség elfogyasztása előtt) hazamenni. De hasonlóan sikeressé vált Guinness-innováció volt a nitrogén alkalmazása a gyártási folyamat során (e célból minden sörösdobozban nitrogénnel telt golyókat helyeznek el, és az eljárás már a kávékészítést is forradalmasította).
Az alapító Arthur Guinness nem volt elveszett ember a számtan területén sem. Jól ismert, hogy a sörgyárnak otthont adó telket 1759-ben évi 45 fontos bérleti díjért bérelte ki kilencezer (9000) évre. A város elöljárói azonban elfelejtették bevenni a bérleti szerződésbe, hogy a bérleti díj az infláció mértékével emelkedjen, így a máig érvényes megállapodás értelmében továbbra is 45 fontnak felel meg az eredeti épület bérleti díja (persze azóta a Guinness hatalmas konglomerátummá nőtt, az írek pedig már nem brit fonttal, hanem euróval fizetnek).
De a Guinness legnagyobb hatású innovációjának semmi köze a sörfőzéshez.
Erről szól még a cikk
• Mi az a t-próba, ami a Guinness legnagyobb hatású innovációja?
• Hogyan kell ezt elképzelni mondjuk a fiúk és a lányok magasságát példának véve?
• Mi köze egy matematikusnak a sörfőzéshez?
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!