Isten soha nem tette be a lábát abba a szobába – mondja egy elkeseredett nő az őt vigasztalni igyekvő papnak a Nő a falban című brit drámasorozatban. A szentség nélküli helyiség egy zárda „haldoklószobája” volt: az apácák ott rekesztették el a gondjaikra bízott „megesett lányok” betegen született gyermekeit; nem hívtak orvost a csecsemőkhöz, csak vártak. A hatrészes széria fikció ugyan, de megtörtént események inspirálták, és a valóság, mint az az elmúlt évtizedekben kiderült, sokkal rémisztőbb, mint a filmkészítők fantáziája.
Írországban évszázadokon keresztül működtek a Mária Magdolnáról elnevezett Magdolna-mosodák. A katolikus egyház által fenntartott intézmények eleinte menedékként funkcionáltak, ahol a társadalomból és a saját családjaikból kivetett „bukott nők” a munkán keresztül „bűnbocsánatot nyerhettek”, idővel azonban valódi börtönné alakultak, ahová a közösség erkölcsi integritását veszélyeztető nőket rejtették el. Nem csupán teherbe esettek kerültek a mosoda falai közé, hanem mentális problémákkal küzdők vagy éppen olyanok, akiknek a külsejét a keresztényi együttéléshez túl csábítónak találta a közösség. Az elzártakat többnyire rettenetes körülmények között tartották, dolgoztatták, és a fiatal anyák sem remélhettek különleges bánásmódot: megfosztották őket gyermekeiktől, akiket „az egyház támogatásáért”, vagyis jelentős ellenszolgáltatásért cserébe örökbe adtak. A kényszermunka és a gyermekkereskedelem a XX. század végéig folytatódott, és bár a visszaélésekre már a 90-es évek közepén fény derült, az ír állam csak 2013-ban kért bocsánatot. Az egyház a mai napig nem ismerte el felelősségét.
• Milyen titkokat rejtenek ezek a mosodák?
• Miként reagált az egyház?
• Hogyan dolgozza fel a történteket a sorozat?
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!
