Kamala a fiatalok szerint trendi, Trump ritmust vesztett

Kamala a fiatalok szerint trendi, Trump ritmust vesztett

Kamala Harris amerikai alelnök, a Demokrata Párt nem hivatalos elnökjelöltje (j) és alelnökjelöltje, Tim Walz minnesotai kormányzó a Detroitban rendezett kampánygyûlésen 2024. augusztus 7-én (Fotó: MTI/EPA/Dieu Nialo Chery)

Több csatatérállamban is átvette a vezetést Donald Trumppal szemben Kamala Harris: a Sienna felmérése szerint négy százalékponttal vezet Michiganben, Pennsylvaniában és Wisconsinban is. Harris erejét jelzi, hogy korábban Joe Biden döntetlenre vagy enyhe vesztésre állt ezekben az államokban republikánus kihívójával szemben. Úgy tűnik, az elnökjelöltváltás bejött a demokratáknak, ráadásul Trump legerősebb fegyverét is sikerülhet visszafordítani, hiszen már nem a demokrata jelölt a szenilis vénember, hanem pont ő, hiszen így Trump minden idők legidősebb amerikai elnökjelöltje a maga 78 évével. A republikánus kampánystáb egyelőre nem tud mit kezdeni az új helyzettel, nem találják a fogást a demokrata pároson.

Bár Kamala Harris elnökjelöltsége csak augusztus 19-én válik biztossá, nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy azt tippeljük: Kamala Harris és Tim Walz lesz a szavazólapon a demokrata párt jelöltjeként a nyolcvan nap múlva esedékes amerikai elnökválasztáson.

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap augusztus 22-ig kapható 2024/33. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!