Kodály 140 – Nincs a helyén, de még a nyomában sem senki

Nem kerek, de azért szép évforduló. És sosem volt olyan aktuális beszélni róla mint most. Száznegyven éve, 1882. december 16-án született Kodály Zoltán, a XX. század zsenije. Most elsősorban nem a zenepedagógiai módszeréről, nem a szolmizálás visszahozásáról, a népzene fontosságának kiemeléséről szólok, hiszen az működik azóta is hol jól, hol kevésbé jól. De még mindig az elsők között vagyunk a világon a zenei írás-olvasás elterjedtségének tekintetében. Remek kórusaink elkápráztatják az embereket szerte a földön kitűnő előadásukkal. Kodály munkássága ráadásul nem azonos a szolmizációval, ahogyan sokan eggyé gyúrják a kettőt. Nem ő találta ki, ő csak használta.

Viszont kérdezem: hol van most az a művész, akinek még az államfő sem mer nemet mondani? Hol van az a művész, akitől kér valamit a kormány és ő azt mondja, hogy nem, mert az nem fontos vagy nem jó ötlet? Ő ilyen volt, megtagadott dolgokat és olyan emberekkel szállt szembe, akikkel más nemigen tehetett ilyent büntetlenül. Kodály Zoltán megkérdőjelezhetetlen tehetségű alkotóművész volt. Mint pedagógus – már amennyiben egy zeneakadémiai tanárt annak nevezhetünk – már ott a kérdőjel, hiszen ő a tehetséget és a szorgalmat értékelte. Aki ehhez nem ért fel, azzal nemigen foglalkozott. Persze, a muníciót, az anyagot a tanításhoz minden szinten lévőknek megadta, de ő maga csak magas szinten oktatott.

A teljes cikket a Magyar Hang december 16-án megjelent, 2022/51. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!