Lost & Found

A beszállókártyát a reptéri pláza bejárata közelében pillantotta meg. Miután fölvette a makulátlan kövezetről, hosszasan nézegette – mostanában, a telefonképernyőről beolvasott és az A4-es papírra házilag nyomtatott repjegyek idején ritkán látni ilyet. Be is villant egy több évtizedes emlék, mikor is gimnáziumi cserekirándulás keretében repültek Angliába, és kapkodás, időspórolás, vagy ki tudja, minek az okán minden beszállókártyára ugyanazt a vezetéknevet nyomták. Történetesen az övét. Ez még jóval a 9/11 előtt történt, a mostanitól jócskán eltérő biztonsági keretek között. A többiek háborogtak, hogy fogják eltenni a repülőjegyet emlékbe, ha másnak a nevére szól, ő viszont nagyon is örült. Mégis, mekkora az esélye annak, hogy két tucat diák közül pont az ő vezetéknevére esett a választás? Végre valamiben szerencsésnek vallhatta magát. Már persze ha lehet ilyenkor szerencséről beszélni.

Az viszont semmiképpen nem volt szerencsés, aki elhagyta a beszállókártyáját. Spanyolos hangzású név volt rányomva, és egy latin-amerikai országba szólt. Helyesebben oda-vissza. A tulajdonosa ezzel a jeggyel érkezett Amszterdamba, és ugyanezzel kéne hazamennie, a dátum szerint két nap múlva. Ezek szerint egy villámlátogatás kedvéért teszi meg rövid időn belül kétszer is a tengerentúli utat. Biznisz? Vagy azonnali családi ügy? Csak a vezetéknév szerepelt a kártyán, a keresztnév helyén egy betű állt, amiből nem lehetett tudni, hogy az illető férfi-e vagy nő. Némi romantikával azt is el lehet képzelni, hogy valakinek kedve támadt egy kis kiruccanásra, két napig élvezni a közelgő tél idején is ezer színben pompázó város nyüzsgését, és beszívni a keskeny utcákban is frissnek érződő, szélfútta levegőjét, amelyben sajátos módon keveredik a tenger vizét a belvárosba hozó csatornák illata a kannabisznak a coffeeshopokból kiáramló jellegzetes szagával.