„Nekik itt ez az utolsó esélyük, csak bennünk bízhatnak”

„Nekik itt ez az utolsó esélyük, csak bennünk bízhatnak”

A Wesley iskola Márokpapiban (Fotó: Magyar Hang/Albert Enikő)

Az ország egyik legkeletibb sarkában van egy falusi iskola, ahol nincs vasszigor és megkülönböztetés, csak törődés és empátia, mégis szép eredményekkel működik. Mivel fenntartója Iványi Gábor egyháza, működése most veszélybe került. Helyszíni riportunk az ukrán határ mellől, Márokpapiból.

A beregi erdők mentén, lápos, ligetes rónaságon át vezet utunk az észak-keleti határszél felé. A Szatmár–Beregi Tájvédelmi Körzetben járunk, arrafelé, ahol még megmaradt a folyószabályozások előtti, egykor volt Alföld látképe.

A beregsurányi határátkelő alig 6 kilométerre van, ahogy a 41-es főútról bekanyarodunk Márokpapi irányába. Az irányt el sem véthetnénk: a lényeg, hogy haladjunk rendíthetetlenül előre a Vörös Hadsereg útján. Igaz, a bevezető utat jó pár éve Fő utcára keresztelték, de minden valamirevaló térkép és GPS ragaszkodik a korábbi névhez. Így jutunk el az apró parasztházak által szegélyezett úton a Wesley János Szakképző Iskolához. Hatalmas fák alatt megbúvó, egykor fehérre meszelt, hámló vakolatú, földszintes épület, homlokzatán büszkén lobogó magyar zászlóval. Az udvar hátsó felében a tornaterem, a kettő között félúton rég sorsára hagyott játszótér torzója: rozsdás hinta és mérleghinta maradványai még talán a Vörös Hadsereg útja fémjelezte korszakból.

Tanult gyerek, boldog család

A 2006–2007-es tanévben indított Iványi Gábor iskolát a környéken, igaz, akkor még nem Márokpapiban, hanem a közeli Jándon. Kissé odébb, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Abaújkéren már működött a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásával foglalkozó intézménye, ám Iványi úgy gondolta, szükség lenne a szabolcsi gyerekek megsegítésére is. A tanév előtt lelkes pedagógusok járták a környéket, olyan fiatalokat kerestek, akik bármely okból kihullottak az oktatási rendszerből, ám támogatással képesek lehetnek arra, hogy tanulmányaikat befejezzék, leérettségizzenek, és így esélyt kapjanak egy jobb életre. Az iskola idővel Márokpapiba költözött – jelenleg építőipari, illetve szociális gondozói szakmákat oktatnak, érettségire készítenek fel, illetve technikusokat képeznek.

• Vissza tud-e illeszkedni az iskolába az a tizenéves fiatal, aki korábban már abbahagyta a tanulást és segédmunkásként dolgozott?
• 
Hogyan motiválják a pedagógusok a gyerekeket?
• 
A sikertörténetek mellett milyen szomorú sorsokról számol be az igazgatónő?
• 
Az iskolabusz sofőrje, matektanár, ebédszállító, intézményvezető - milyen feladatokat lát el az igazgatónő egy személyben?
• 
Hogyan segítenek a pedagógusok a konyhai feladatokban is? 
• 
Mióta nem kaptak fizetést a márokpapi iskolában dolgozók? Meddig tudják még ezt tovább vállalni?
• 
Mi lesz az itt tanuló gyerekekkel, ha Iványi Gábor iskoláját be kell zárni?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap október 3-ig kapható 2024/39. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!