Boldog tanár. Létezik még ma ilyen Magyarországon? Vagy minden az elfojtott sztrájkjogról, a gúzsba kötő tanmenetről, a végtelen és ki nem fizetett túlórákról szól? Egy pedagógus ilyen feltételek mellett ma nem lehet lelkes és motivált?
Van, aki azt vallja, igenis ragaszkodni kell az ideákhoz. A bérharc közben nem szabad elfelejteni, a jövő ott ül az iskolapadban. Miközben ütni kell a vasat, hisz tényleg szétesőben az oktatás, meg kell maradniuk a munkájukat pozitívan megélő embereknek. Ilyen például Arató Ferenc, aki három évtizedes szakmai tapasztalattal, hazai és nemzetközi gyakorlattal, tudományos pályával a háta mögött mozgalmat indított. „Készen állsz végre élni?” – provokálja pedagógustársait, és nem ért egyet azzal, hogy kizárólag egzisztenciális kérdések uralják az oktatásról szóló diskurzusokat. Mozgalmával egyfajta túlélési segédletet kíván adni az oktatásban dolgozóknak, arra hívja őket, legyenek boldog tanárok. Ne veszítsék el a fókuszt, a legnehezebb körülmények között is törekedjenek arra, hogy a rájuk bízott gyerekekből lelkes, motivált és eredményes tanulókat formáljanak. Akár tanítanak, akár sztrájkolnak, akár engedetlenkednek. Mint mondja, pályafutása alatt tanárok ezreivel találkozott, közülük a „boldog tanárok őrült 5 százaléka” minden körülmények között örömét lelte a tanításban, és tanítványait lényeges tudáshoz segítette.
De hogyan lehet valaki minden körülmények között boldog tanár? Mindenekelőtt magára talál a tanításban, így mentálisan kiegyensúlyozott lesz, ami személyes életére is pozitív kihatással van. Óráin pozitív légkör veszi körül, a tanítás ahelyett, hogy leszívná energiáit, feltölti. Sikereire és eredményeire támaszkodva élvezi a munkáját. Bármilyen osztályban képes eredményes tanulást előidézni, lelkes és jól teljesítő diákok veszik körül.
Mindez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen? A szakember szerint az ehhez vezető utat a neveléstudomány az elmúlt fél évszázadban már alaposan feltárta, dokumentálta, ő pedig korábbi könyvében ezt össze is foglalta. Olyan gyakorlati tudnivalók soráról van szó, melyek ugyanúgy működnek az elit gimnáziumokban, mint a szegregált leszakadó iskolákban. Erre könyvében saját példáját is felhozza. Egyetemi tanulmányai végeztével ugyanis tanítási gyakorlata első órája megdöbbentő élményt hozott számára: egy átlagos hatodikos osztályban Kölcsey Huszt című verse kapcsán azon kapta magát, hogy magas filozófiai kérdésekről vitatkozik 12 éves gyerekekkel. Elsőre azt gondolta, bizonyára istenadta tehetsége van a tanításhoz, ám a következő óra lelombozta, akkor már a gyerekek nem értékelték magasröptű gondolatait. Ez vezette arra, hogy a következő évtizedekben lázasan kutasson, mi vezethet ahhoz, hogy az órákon tanár és diák is olyan flow-élményt tapasztaljon, amely mindkettejük életére pozitív hatással lehet.
Három fontos következtetése: minden gyerek képes a lényeges tanulásra, ezt bármely tanár képes előhozni, ráadásul az azonnal alkalmazható rutinok segítségével tanár és diák is örömét leli majd a közös munkában. Arató Ferenc azt mondja, módszerét tesztelte brit és finn elitiskolákban, középkorú munkanélküli roma asszonyok oktatása, illetve a közreműködésével elindított Gandhi Gimnázium működése során is. S hogy milyen módszereket alkalmaz? Meggyőződése például, hogy minden gyermek érdeklődése felpiszkálható olyan lényegre törő kérdésekkel, amelyek nem hagyják őt nyugodni, s amelyekre tudni akarja a választ. Továbbá a diákok teljesítményét alapvetően meghatározza a tanár tekintete. A Pygmalion-hatásként is ismert módszer szerint döntő az a kép, ahogy a tanár diákjára néz, akiben bíznak, az szárnyalni fog. Ilyen helyzetben pedig a tanárnak már nem kell szorongania a tanítvány teljesítménye miatt, a gyerekek ugyanis kellően motiváltak lesznek.
Kinek van kedve csatlakozni a mozgalomhoz? – teszi fel a kérdést Arató közösségi oldalán. Érdeklődőkben úgy tűnik nincs hiány, a boldog tanári lét, a kreatív értelmiségi munka iránti igény láthatóan nem veszett még ki. Olyan is akad, akit megnyugtat, nem politikai, hanem életmódmozgalomról van szó. Bár kérdés, nem számít-e manapság az is egyfajta polgári engedetlenségnek, ha a kurzus által előírt módszerek helyett a pedagógus élményalapú, a kritikai gondolkodást fejlesztő módszereket alkalmaz.
Albert Enikő Akadálypálya sorozatának cikkeit itt olvashatja!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/37. számában jelent meg szeptember 9-én.
