„Lázár János bajban van”

„Lázár János bajban van”

Lázár János építési és közlekedési miniszter érkezik a MÁV Zrt. igazgatóságának és felügyelőbizottságának alakuló ülésére a MÁV budapesti székházban 2023. május 15-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

„Lázár János bajban van, vigyáznia kell, hogy nehogy veszélybe kerüljön a miniszteri posztja” – erről beszélt a Magyar Hang megkeresésére Nagy Attila Tibor azután, hogy a vasárnap esti, a Keleti pályaudvaron történt vasúti baleset miatt káosz alakult ki a vonatközlekedésben. Szerinte a kormánynak nagy szerencséje, hogy Magyar Péter még nem szállt rá erre a témára. 

Többet mondanak ezer szónál a vasárnap este a Keleti pályaudvaron történt vasúti balesetről készült képek, annak szimbólumává váltak, hogy a vasúti szolgáltatás mennyire rossz állapotban van. Ezt ugyan eddig is tudtuk, de a felvételek félelmetesek a füstölgő váltóval, azzal, hogy világosan látszik, amint majdnem összeütköztek a szerelvények, ez a választók számára „túlságosan érthető” – fejtette ki megkeresésünkre Nagy Attila Tibor annak kapcsán, hogy a konkrét problémának milyen politikai vetülete van. A politológus azt nem tudta megjósolni, hogy ezek után elképzelhető-e Lázár János, mint a területért felelős miniszter lemondása vagy leváltása, de szerinte a politikus „bajban van”, a miniszteri posztján csorba esett.

• Tényleg Lázár Jánost terheli a felelősség a korábban tervezett vasúti beruházások leállításáért?
• Lépéskényszerbe kerülhet-e Orbán Viktor?
• Mi a kormány szerencséje Magyar Pétert érintően?

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!