Nem szítani

Nem szítani

Magyar Péter Hajdúszoboszlón, 2024. május 6-án. (Fotó: Kiss Brigi)

A feltüzelt tömegnek nincs világnézete, különösen nem beoltottsága az erőszak ellen. Hasonlóakkal az egyén bír, az ő közösségi viselkedését pedig a társadalom szabályozza. A tömegben viszont gyakran feloldódik az egyén, a szabályok pedig hirtelen képlékennyé válnak. Főleg, ha a csoport kimondott célja, hogy az addigi hatalom helyére egy újat állítson.

Mindezt a XX. század nagy tömegmozgalmai, születő rendszerei kapcsán megfogalmazta már egy sor filozófus, filmművész és regényíró. Érdemes fellapoznunk José Ortega y Gasset-t, Gustave Le Bont és Zoltán Gábort éppúgy, mint megnéznünk A hullám című filmet. A fentiek felelevenítésére Magyar Péter kifejezetten sikeres országjárása ad számunkra jó apropót. Az, hogy ilyen sokan kimennek a kisebb településeken is, politikai fegyvertény, de egyben komoly felelősséget is jelent. Magyar Péter joggal emlegeti folyamatosan érvként, mennyi embert sikerült maga mögé felsorakoztatnia. Fontos viszont látnia, hogy a tömegek mozgatása fokozott elővigyázatosságot követel. A legtöbbször szerencsére észleli is ezt, és amikor a hullámok már magasra csapnának, nyugtatja az embereket. Viszont ettől még nem megkerülhető a személye az indulatok felkorbácsolását illetően sem. Attól, hogy a kormánypropaganda kapva kap az ilyen alkalmakon, még nem legyinthetünk az olyan esetek látták, mint amilyen a putnoki, a szentendrei vagy legutóbb a tatabányai volt. Miközben persze fontos alaposan tájékozódnunk minden esetben, nem felülve a leegyszerűsítő beszámolóknak.

• Miért veszíthet sokat egy politikai tábor a hergeléssel?
• Mire kell figyelnie a jelentős tömeget befolyásoló politikusnak?
• Mit kellene máshogy csinálni Magyarnak, mint elődeinek?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap június 6-ig kapható 2024/22. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!