Zoltán Gábor: A létezésbe vetett bizalmat vették el tőlük

Zoltán Gábor: A létezésbe vetett bizalmat vették el tőlük

Zoltán Gábor (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

A Szabadság téri turulok nem zavarnak, azok régóta ott vannak és odaillenek, a XII. kerületivel viszont már több problémám van – többek között erről beszélt lapunknak adott interjújában Zoltán Gábor író. Az Orgia, a Szomszéd és a Szép versek 1944 szerzője nemrég a 444 sokakat megérintő dokumentumfilmjében, A bűnösök emlékművében is szerepelt, felidézve a könyvében is feldolgozott egykori nyilas dúlást. – A felállítás könyörtelensége is zavart. Nemhogy meg sem hallgatták az ellenzőket, hanem mintha kifejezetten örültek volna neki, hogy valakik itt bosszankodnak, aztán vereséget szenvednek. Ahogy a nemzetiek szeretik mondani: „ajvékolnak”, „hisztikéznek”. Az emlékmű felállítói triumfáltak, és a mai napig egyfolytában triumfálnak – fejtette ki többek közt az író.

Szóba került az is, a Kádár-rendszerben valóban kevesebbet lehetett-e hallani a nyilasok bűneiről, illetve hogy akkoriban még ellentétpárként használta-e bárki is a zsidót és keresztényt. – A mi családunkban erről így biztosan nem beszéltek. Hogy mikor hallottam ezt először ilyen élesen felvetni? Fel tudom idézni, és jól emlékszem, mennyire megdöbbentett. Miután felvettek a Színművészeti színházrendező szakára, egy kedves idős hölgy, néhai nagymamám barátnője rákérdezett az egyik tanáromra: Mondd, Gábor, az egy zsidó? A hölgy tényleg a régi, keresztény úriosztályt képviselte, a férje katonatiszt volt, „ludovikás”. Ledöbbentem, hogy valakit egy tanárommal kapcsolatban éppen ez érdekelhet – mondta ennek kapcsán Zoltán Gábor.

• A könyveiben úgy hivatkozik magára, mint aki korábban a nemzeti táborhoz tartozott. Volt valamilyen váltás az életében?
• Hogyan lett egy olyan népszerű fiatal papból, mint amilyen Kun páter volt, embertelen gyilkos?
• Miért akarta távol tartani magától a XII. kerületi vérengzések történetét?

A teljes interjút a Magyar Hang június 25-én megjelent 2021/26. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!