Osztálytalálkozó

Osztálytalálkozó

Fotó: Fortepan/Urbán Tamás

Volt az az évtizedes hagyomány a városban, hogy a végzősök a sikeres érettségit követően megfürödnek a főtéri szökőkútban. Természetesen a ballagáson és a vizsgán viselt kosztümben és öltönyben. Abban az évben viszont ez elmaradt. A főtérről elvitték a munkásmozgalmi emlékművet – ökölbe szorított kézzel, magasba emelt karral álló munkás szobrát, a zászlótartó rudakkal egyetemben –, a szökőkutat pedig a munkálatok idejére elzárták. De ez nem fájt senkinek. Az számított, hogy az érettségi megvolt, a négy év véget ért, és következhet valami más. Hogy pontosan micsoda, az nem volt teljesen egyértelmű – nem mindenkit vettek fel egyetemre vagy főiskolára, de hát ez végtére is természetes –, ám a hangulat derűs volt, sőt kimondottan optimista. Nem csupán az érettségi után, hanem az azt megelőző időszakban is. És nem is csak az alma mater ódon falai között, hanem azokon kívül is. Olyan változások zajlottak az országban, amelyekhez hasonlókat nem sokkal korábban elképzelni se lehetett. Egy korszak véget ért, és egy másik kezdődött helyette, ami legalábbis így, a kezdeti lépéseknél az előzőnél sokkal színesebbnek és ígéretesebbnek tűnt. Komolyan bele lehetett szédülni a csábító mosolyába.

Amikor elkezdték a gimnáziumot, még az imperializmus elítéléséről szóltak a délutáni kötelező KISZ-foglalkozások. Amikor nem egészen négy évvel később, kezükben a ropogós érettségi bizonyítvánnyal, ott álltak kissé tanácstalanul, de azért minden kétséget kizáróan fölszabadultan a csontszáraz szökőkút mellett, néhány lépéssel arrébb már üresen tátongott a hajdani pártház, amelynek a tetejéről is leszedték a vörös csillagot. Akkortájt azt mondogatták, hogy a történelem véget ért. Az emberiség kollektíven a szabadság és a demokrácia útjára lépett, mostantól nem vár rá más, csakis a boldog jövő. Ami akkor is kiszámíthatóságot ígért, ha egyelőre sok minden nem látszott belőle.

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1490 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!