Reál és irreál

Reál és irreál

Halat vesz egy nyugdíjas vásárló a budaörsi Auchan áruház halpultjánál 2023. december 4-én (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

A Pénzügyminisztérium a Facebook-oldalán reagált a minap Katona Tamás, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának szakértőjének állításaira, aki a Népszavának adott interjúban fejtette ki véleményét. Túl azon, hogy felhánytorgatják Katona 15–20 évvel ezelőtti államtitkári tevékenységét, büszkén leszögezték, hogy „a kormány 2010 óta megduplázta a nyugdíjakat, a reálértéküket pedig több mint 20 százalékkal javította”.

Az nyilván nem vitatható, hogy a nyugdíjak kétszeresükre nőttek, bár egyéni szinten nagyon nem mindegy, hogy valakinek a 80 vagy éppen a 800 ezres járadéka emelkedett a duplájára – de ettől most tekintsünk el. Nézzük inkább a hivalkodó állítás másik felét. Az ugyanis erősen kétséges, hogy a nyugdíjak (így, általában a nyugdíjak) reálértéke bármennyit is nőtt volna.

Hogy ne érhessen az a vád, miszerint tendenciózusan válogattam a különféle kereskedelmi láncok árai között, adataimat a Központi Statisztikai Hivatal táblázatából vettem. (Sajnos így meg kellett elégednem a 2023-as értékekkel, hiszen az idei év még nem teljes, s ezért nem szerepel a kimutatásban.) Igyekeztem viszont olyan termékekre fókuszálni, amelyek jellemzők a (kis)nyugdíjasok fogyasztására, és nem a marharostélyos vagy a téliszalámi háromszoros áraival fogok példálózni. Ugyanígy nem idézem a cigaretták vagy a szeszes italok árait, mert nyilvánvaló, hogy (az ötszörösére–hatszorosára drágult) élvezeti cikkek nélkül is lehet élni.

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap október 3-ig kapható 2024/39. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!