Jó néhány pedagógus átjár Ausztriába pincérkedni, takarítani, hogy megéljen

Jó néhány pedagógus átjár Ausztriába pincérkedni, takarítani, hogy megéljen

Mikos Mónika, a szülői munkaközösség vezetője. Kiállnak a pedagógusok mellett (Fotó: Magyar Hang/R. Kiss Kornélia)

A Szentgotthárdi Arany János Általános Iskolában a 35 fős tantestületből 29 tanár szüntette be a munkát polgári engedetlenség formájában január 9-én, ezért háromnapos rendkívüli tanítási szünetet kellett elrendelni az iskolában. A január 23-án kezdődött egyhetes országos pedagógussztrájkban viszont nem vesznek részt, nem azért, mert nem értenek egyet vele, hanem azért, mert januárban egyszer már egyértelműen jelezték, hogy szerintük baj van a közoktatásban.

Ilyen nagy arányban – és ilyen hosszú időre – még a törvényes sztrájkot is kevés iskola vállalja. Gyakoribb, hogy csak a tanárok egy része vagy csak néhány tanár tiltakozik, főleg a kisebb településeken. A többiek a tapasztalatok szerint vagy nem látják értelmét a sztrájknak, vagy féltik a megélhetésüket, esetleg olyan politikai ügyet látnak a tiltakozásban, amelybe inkább nem akarnak belefolyni. Az alig 9000 lakosú Szentgotthárd egyetlen állami fenntartású iskolájában más a helyzet. 

• Miért tanít az, akinek jobban fizető lehetőségei is lennének Ausztriában?
• Milyen mellékállásokat vállalnak a pedagógusok a szomszédos országban?
• Miért tiltakoztak polgári engedetlenséggel?
• És mit gondolnak minderről a szülők?

A teljes cikket a Magyar Hang január 27-én megjelent, 2023/4. számában találja. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!