Telefonkönyv

Hogy micsoda? Milyen könyv? Nekem itt vannak a telefonszámok a mobilomban. Minek ehhez könyv? Értetlenség tekintetei. A kevéssé fiatalok is megkérdik, mit említek. Próbálkozom másképp. Távbeszélőnévsor. Így sem világos. Két vastag kötetben a magán-előfizetők neve, lakcíme, telefonszáma, egy vékonyabban az úgynevezett közületiek. Vállalatok, gyárak, közintézmények. Ez még a hatvanas években volt, mobiltelefon nem létezett, a Magyar Posta kezelte az ország vezetékestelefon-hálózatát. Makacs nyelvmagyarítók kedvéért: a telefont távbeszélőnek csak a hivatali nyelv hívta, mi, pár millióan sosem. Nem tudott meghonosodni. Mobilnévjegyzék ide vagy oda, külön, írott listára mégis szükség van. Felhívnád a feleségemet? – kért barátom nemrég –, otthon felejtettem a telefonomat. Mondd a számát. Nem tudom, a telefonomban van…

Évente adtak ki új telefonkönyvet (az utolsót 2022-ben). A postahivatalokban tornyokban állt. A három kötet négy kiló. El kellett ballagni érte, nagy szatyorral. Sajátos élmény: a böngészés. Először a nevedet kerested. Ha nem volt telefonod, könyvet sem kaphattál. Közeli barátomnak sem járt. Éveken át folytonosan javasoltam, bombázzák készülékért kérvényekkel az illetékeseket, felesége orra-fenn azt mondta: még apámék kértek egyszer, 1947-ben, elutasították. Hát én még egyszer nem kérek. Nem is volt nekik. Ha neved meglelted, tovább kerestél; rokonokat, ismerősöket, diákkoromban a gimnázium tanárait (a rossz osztályzatot istenuccse megbosszulom, az éj közepén felcsöngetem… – sosem tettük meg). Ismert színészt, művészt, tudóst ugyancsak megtaláltunk. Az emberek valahogy büszkék voltak a telefonra. Számukat kevesen titkosíttatták. Én a kilencszázas évek végén, attól fogva, hogy egy alkalommal szombaton este fél kilenckor kórtermemben fekvő idős asszony fia hívott fel. Személyesen nem találkoztunk, ő nagyon elfoglalt, eddig nem volt ideje, most van, érdeklődik a mama állapotáról. A következő könyvben már nem szerepeltem.

Silabizáltam a napokban a negyvenes–ötvenes évek budapesti névjegyzékeit. Hihetetlen forrása az emlékezésnek. A múlt alakjai, mélyemlékezetből felbukkanó események; arcok, mosolyok, ölelések.