Velünk él a történelem

Ráth-Végh István írt a Hatalom és pénz című vaskos kötetében Masaniellóról, a nápolyi néptribunról. Abban az időben Nápoly spanyol birtok volt, megszállva tartották a lassan lefelé csúszó Spanyolország helytartói. Az államkincstár kiürült, az Újvilágból nagy ritkán érkeztek arannyal és ezüsttel megrakott hajók, olyasféle helyzet volt, mint nálunk, amikor az EU blokkolja a normális esetben fölvehető eurómilliárdokat.

A folytatás is hasonló volt: jöttek a megszorítások, az irgalmatlan adók, Nápoly és Szicília népe nyomorúságban élt, csak korpakenyér került az asztalokra, párban járt az éhség és nyomorúság, már az adót sem bírták fizetni, így aztán vitték, amijük volt, elárvereztek házakat, bútorokat, és ha emiatt panaszt emeltek, odavetették: ott az asszonyod és a lányod, add el őket. A fogyasztási cikkeket is megadóztatták, sótól a cukorig. Viccként terjedt, hogy már csak a Nap sugarait nem adóztatják, de végül ez a vicc komolyra fordult. A Nap érlelte a gyümölcsöket, a dinnyét, a fügét és a narancsot, ezeket falták az éhezők, hanem aztán lesújtott a spanyol kormány, és fogyasztási adót vetett ki a gyümölcsökre. 1647. július 7-én a gyümölcstermelőkkel egyszerre érkeztek meg a vámszedők. Veszekedés tört ki: a termelők fizessék ki, vagy a kereskedők? A vámosok lefoglalták a kosarakat, gondolván, annak adják ki, aki fizet érte. Egy kosár tartalma kiborult, ezt követően több gazda is kiborult, és hirtelen az összes kosár tartalmát kiborították, nesztek, itt van ingyen, hajtsátok be az adót a semmi után! Ide se jövünk többé! Szekérre ülének, és hazamenének.