Ki pusztítja a magyarok lelkét?

Ki pusztítja a magyarok lelkét?

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, a 11. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) mûvészeti vezetője a találkozóról a színházban tartott sajtótájékoztatón 2024. március 5-én (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)

A Magyar Hangban megjelent Udvaros Dorottya-interjú felkavarta a Nemzeti Színház állóvizét, Vidnyánszky Attila pedig nekifutásból ugrott a hullámokba: fél év alatt megtalált, majd három nap elveszített gyanúsított, üres nézőterek, szexuális zaklatásért elítélt rendező és a rossz irányba ketyegő óra.

Vidnyánszky Attila nem hívta fel Kulka Jánost. Ez önmagában még csak barátságtalan gesztusnak sem tűnik, hiszen miért kellene a Nemzeti Színház igazgatójának beszélnie a Kossuth-díjas színésszel? Csakhogy a kollégái Kulka Jánost választották a nemzet színészévé, és a talán legmegtisztelőbb szakmai elismerésről a hagyományok szerint az ország (szimbolikusan) első számú színházának vezetője tájékoztatja a díjazottat. Vagyis Vidnyánszky Attilának fel kellett volna hívnia Kulka Jánost. Nem tette, Molnár Piroska – maga is a nemzet színésze – vállalta magára a feladatot, aki elmondta, a direktornak „családi elfoglaltsága” akadt, ezért nem volt ideje telefonálni. Amikor az RTL az elmaradt hívásról érdeklődött Vidnyánszkynál, az igazgató azt felelte, nincs joguk őt kérdezni, mert a csatorna „olyan szinten pusztítja a magyar emberek lelkét”, hogy nekik még arra sem felelne, nappal van-e, vagy éjszaka. Sajnos ez utóbbi itthon már nem kérdés. De meg kell értenünk a direktort, nehéz napokat él át.

A cikkben erről is olvashat:
• Milyen eredményei lettek az Udvaros Dorottya-interjúnak?

• Mennyien járnak valójában a Nemzetibe?
• Szexuális zaklatásért elítélt rendező érkezik?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap május 23-ig kapható 2024/20. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!