A vihar előtti csend

A kommunizmus és a fasizmus nem a XX. században születtek. Az irigység és a félelem társadalomszervezési ideológiái már a XIX. század második felében készen álltak. Létezett az elesettekkel való szolidaritás üdvtana, amely még ezen a világon elhozza a Paradicsomot, ahogy a testvériség, az erő, a fegyelem és a közösség kultusza is kicsírázott már az emberi fejekben. Létezett a társadalmi darwinizmus, zajlottak pogromok, a munkások és a parasztok – mai ésszel felfoghatatlan mértékű – nyomora, a rájuk tüzet nyitó karhatalom, a gyermekmunka, a kaszinókapitalizmus és a tőzsde már mind-mind készen álltak. A közösségi sérelmek és az azokra választ kínáló világnézetek már parázsként izzottak, a tűz azonban továbbra sem lobbant fel. A világot újraszervező nacionalizmus és a világot egyesíteni hivatott internacionalizmus fel-felcsapó lángnyelvei még időszakosak és kiszámíthatatlanok voltak. A kulturális és ideológiai törésvonalak által megosztott emberiséget fél évszázados békekonszenzus tartotta féken és biztonságban.

Aztán az első világháború mindent megváltoztatott. Európa nagyhatalmai egy tragikusan értelmezett nemzeti indulattól hajtva lövészárokról lövészárokra darálták le a maguk fiatal nemzedékeit. Az egykori Szent Szövetség félfeudális erői újra összecsaptak a polgári társadalmakkal, hogy a korona vagy tőke rég meghaladott kérdésére végső választ adjanak. A vérszivattyúnak kétségtelenül megvolt a maga tárgyalótermi logikája – épp ilyen kétségtelen ugyanakkor, hogy nem volt semmi értelme.

Elméletileg a világ újraosztásáért harcoltak, de a háborút túl költséges lett volna kiszervezni a gyarmatokra, így aztán lejátszották Verdunnél. Azokért a gyarmatbirodalmakért háborúztak, amelyekről pár évtizedre rá kiderült, hogy nem is érdemes fenntartani. Dinasztiák presztízséért harcoltak, amelyek pár évre rá úgy tűntek el, mintha soha nem is léteztek volna. Sérelmeket akartak megtorolni, s így ezerszeres sérelmeket okoztak és szenvedtek el.

Valójában azért háborúztak, mert már túl régóta volt béke, a történelmi emlékezet pedig csak a győzedelmes Bonaparte Napóleonokat és Abraham Lincolnokat őrzi meg, nem a saját vérükbe fulladt kiskatonákat, nem a megerőszakolt honleányokat, nem a gázálarcok mögött rettegő európai generációkat – a háború borzalmai gyorsan feledésbe merülnek. Európa nagyhatalmai a lövészárkokban dicsőséget és halhatatlanságot kerestek, s dicstelenséget és sosem látott méretű hullahegyeket találtak.

A szarajevói merénylet megsemmisítette azt a közmegegyezést, hogy bármilyen problémát mindig békés eszközökkel kell megoldani. Az emberiséget őrző és fékező béklyó lehullott, egyre többen hittek a tankok, bombázók és tengeralattjárók kínálta megváltásban, az iparosított és intézményesített, nagyüzemi erőszakban, s egyre kevesebben a kultúrában, az érvekben, a társadalmi és politikai rendszerek organikus fejlődésének képességében.

A történelmi helyzet ma megtévesztésig hasonló. A saját értékrend és életmód fölényének igénye, az eltérő világnézet megsemmisítésére irányuló indulat, az erő kultusza, a számtalan, őrületbe hajló összeesküvés-elmélet és megváltástan, a társadalommérnökök kara, a belső és külső ellenség, az egyre fokozódó szociális igazságtalanság, az önző és korrupt politikai és gazdasági elit megannyi hozzávaló gyanánt egyaránt jelen van már. A rendszer azonban még mindig működik, a gát csak nem szakad át, mert továbbra is tartja magát a közmegegyezés: az erőszak vörös vonalát nem lépi át senki – és ezt ma a világ népei épp ugyanolyan természetesnek tekintik, mint száztíz évvel ezelőtt.

A nagyhatalmak Szíriában és Ukrajnában már berendezték a maguk kísérleti terepeit. Az elmúlt években száz és száz Guernica zajlott le, s a békemozgalmak egyre erőtlenebbek. Európa döntéshozói elfordítják a fejüket, ha a jövő aggasztó perspektívái közvonalazódnak a horizonton, nem hajlandóak határozottan fellépni sem a zöld, sem az emberi jogi ügyek mentén. Amikor Európa vezetői a kontinens határain zajló háború következményeivel szembesülnek, a helyzet konszolidálására és önmaguk megnyugtatására diktátorok zsebeit tömködik. Európa egykori nagyhatalmainak urai egyaránt vállat vonnak az egyre súlyosbodó társadalmi igazságtalanságok láttán. Megtehetik, hisz a hetvenöt éves békekonszenzus továbbra is fennáll. A világ népei pedig bénultan várják, mi lesz, ha visszatér a történelem.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/11. számában jelent meg március 13-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál! És hogy mit talál még a 2020/11. számban? Itt megnézheti!