Értékesítési közhely, hogy a reklámok elsősorban a nőket célozzák, ők ugyanis köztudottan jobb fogyasztók, mint a férfiak. A családok nagyon nagy többségében nők határoznak a kiadásokról. Egy amerikai kutatás szerint a lakberendezési döntések kilencvennégy százalékában, a nyári utazások kilencvenegy százalékában, s még az autóvásárlások hatvan százalékában is nők mondják ki a végső szót.
Aki azonban a fenti adatokból azt a következtetést vonja le, hogy a reklámok alanyának lenni kivételezett helyzetet jelent, az nem is tévedhetne nagyobbat. A nők sokkal intenzívebben kapják az agymosást, a marketing intézményrendszere sokkal durvábban manipulálja őket a nőiségükben, a szülői szerepükben, a mindennapos komfortérzetükben. A reklámok azzal provokálják a lelkiismeretüket, hogy tényleg a legjobbat szánják-e a családjuknak, azzal provokálják a hiúságukat, hogy ma is elég jól néznek-e ki, azzal provokálják az önérzetüket, hogy elég jók-e anyának, folyamatos diszkomfortérzetben tartják őket, hisz ezt oldja olyan hatékonyan a fogyasztás, s ha az nem, majd a nyugtatószerek, végső esetben az alkohol. Mindegy is, melyik – ez így mindenképpen jó üzlet.
Mivel a szervezett agymosás a nőket sokkal több méltánytalansággal sújtja, kevés szó esik arról, miként roncsolják a reklámok a férfiak pszichéjét, pedig érdemes volna észrevenni a mamahotelekben élő, elköteleződéstől fóbiásan rettegő középkorú kamaszok nemzedékről nemzedékre szélesedő tömegén, hogy miként infantilizálják a reklámok módszeresen a férfiakat, miként rendelik egyre lejjebb és lejjebb a párkapcsolatban betöltött szerepüket. Egy reklámban a család életének szemléltetése jellemzően úgy fest, hogy az apa négykézláb üget a nappalin át, hátán fiúgyermeke lovagol neki az asztalnak, a kristályváza a padlóra zuhan, és szanaszét törik, a bűnösök pedig riadtan várják az anya reakcióját, aki mindössze elnézően elmosolyodik, arcáról csak ennyi olvasható le: kölykök – képtelenség haragudni rájuk.
Egy párkapcsolatban a felelősségteljes személy a reklámok szerint mindig a nő, akinek olyan fogyasztói döntéseket kell hoznia, amelyek megvédik a háztartást a degenerált pasiktól és a túlpörgött gyerekektől, mint, mondjuk, egy forradalmian törhetetlen váza megvásárlása, vagy ha mégis megtörténik a baj, a romok hatékony eltakarításáról kell gondoskodnia egy olyan egyedülálló porszívó beszerzésével, amelyet még egy lusta, kétbalkezes férfi is örömmel és ügyesen használ.
A sok évtizedes propaganda eredménye az lett, hogy a nők a valóságos párkapcsolataikban is egyre gyakrabban úgy lépnek fel, mint az a személy, akinek döntést kell hoznia, mert az általa választott férfi lépten-nyomon a higgadtságára, az előrelátására és a felnőttségére szorul. Élete párját többé nem társként, hanem gyermekként kezeli – teszi ezt teljesen öntudatlanul, a legjobb szándékkal, bele sem gondolva abba, hogy ez esetleg nem természeti törvény, hanem üzleti célú tudatformálás eredménye. Így sárkányosodnak el a nők, s így válnak a sárkányok papucsaivá a férfiak, akik már képtelenek felelősségteljesen viselkedni, hisz megtanulták, hogy az ő szerepük az önfeledtség – egészen addig, míg anyu helyre nem teszi őket.
Sem narcisztikusnak, sem feministának nem kell lenni ahhoz, hogy egy ilyen kultúrában az ember lánya feltegye magának a kérdést: tényleg erre a reklámokból ismert, pimaszul jóképű és kifogástalan öltözékű, energikus és ambiciózus férfira kellene hallgatnia? Tényleg lehet vele partnerként kooperálni? Aligha csoda, ha végül arra jut, hogy élete párja bátran döntsön egy cégnél vagy egy hivatalban, de otthon a nő viseli a nadrágot.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ennek a cikknek a nyomatott változata a Magyar Hang 2020/34. számában jelenik meg, augusztus 21-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/34. számban? Itt megnézheti!
