Mitől akarsz megszabadulni: az Orbán klán jogtipró uralmától, vagy a többpártállam rendszerétől, amelynek ők is csupán a kreatúrái?
A rendszer lényege a közhatalmon élősködő pártok és a rájuk épülő üzleti hálózatok zavartalan és ellenőrizetlen uralma a nép feje felett. Ahol a választópolgárnak sem módja, sem igénye nincs többé arra, hogy ténylegesen beleszóljon az ország ügyeibe. Ahol a mindenkori miniszterelnök gátlástalanul keresi minden nagyhatalom kegyét, s parolázik Kelet véreskezű diktátoraival (amiért ellenzéken majd hazaárulással vádolja konkurensét). Ahol Gyurbán és Orcsány versengve szolgálja ki a multikat, s finanszírozza terjeszkedésüket a hazai vállalkozók rovására. Hogy ez így maradhasson továbbra is, ehhez kell az egymással szimmetrikus bal- és jobboldal ádáz vetélkedése a színpadon (és osztozkodása a bevételen, előadás után).
A Fidesz–KDNP hatalma addig tart, ameddig az ellenzék élén Gyurcsány Ferenc és az ő pereputtya áll. Ez ilyen egyszerű. (S ezt nem csak én tudom.)
A párthűbéri rendszer, vagyis az államilag elrendelt tőkefelhalmozás, strómankapitalizmus, röviden szólva a lopás-csalás akkor fog véget érni, a mindent elborító, ordenáré hazugságáradat akkor fog levonulni, amikor majd a parlamentben (ha nem a parlamentben, akkor előbb utóbb az utcán) olyan törvényeket hoznak, amelyek biztosítják 1.) az arányos választási rendszert, 2.) a közhatalmi ágak függetlenségét egymástól, 3.) a politikai szféra teljes átláthatóságát, 4.) a helyi, munkahelyi és szakmai közösségek jogát az önrendelkezéshez, 5). a szétrabolt közvagyon s az elcsaklizott népfenség visszaszolgáltatását. Vagy lesz új értelme a magyar igéknek, vagy marad régiben a bús magyar élet. Remélem, fújod még, kedves olvasó.
1990-ben a jogállam és a parlamenti demokrácia belátható közelségbe került. Azóta egyre távolodunk ettől az ideáltól, míg végül helyreállt hatalom és nép között az errefelé szokásos mérföldnyi távolság. A régi székely vicc jut erről az eszembe, a vándorról, aki felkéredzkedik a vásárhelyi úton haladó szekérre. Kérdi, messze van-e a város. Nincs az, felel a gazda. Telik-múlik az idő, megint rákérdez, a válasz ugyanaz. S hogy csak nem akarózik odaérni, később még egyszer. „Bizony, most már messze,” hangzik a válasz. „Ember, hát miért nem mondta, hogy az ellenkező irányba tartunk?” „Nem kérdezte.” Európa, közszabadság egyre távolabb.
De az sem világos, hogy egyáltalán hova szeretnénk eljutni ezen az úton. Ameddig nyugati értékek címén a balliberális élcsapat (szegény liberalizmus! szegény baloldal!) az egyedül üdvözítő szabadkereskedelmi világrend áldásait hirdeti, s talán még valami zavaros lózungokat az egyenlőségről, ami az ő szájukból, valljuk be, röhejesen hangzik, addig a magyar választók többsége jobb híján újra és újra a jobboldalt fogja választani: a megszokott parancs- és tekintélyuralmat.
Kádár János államát keresztény nemzeti sallangokkal. Egyszóval Orbánt.
Baloldalról, jobboldalról, persze régóta csak azért beszélünk, hogy legyen miről beszélni. Valahogyan neveznünk kell a két előítélet-, érdek- és gyűlöletközösséget, amelyek közül választani fogunk. Ki-ki a maga sérelmeinek és félelmeinek megfelelően. Ha az ellenfél gyalázásán kívül nem támad új program, politikai mondanivaló, akkor a legközelebbi választás(ok) sorsa máris eldőlt: valamivel többen fognak a jelenleg kormányzó pártokra szavazni, mint ellenzékükre. Akár közös jelöltet támogatnak az utóbbiak, akár nem, ez ugyanis lényegtelen. A győzelem nem ezen múlik, csakis azon, hogy sikerül-e a kormányzó többség egy töredékét átcsábítani a maguk oldalára. És ez az, ami együtt még kevésbé sikerülhet nekik, mint külön-külön.
Mert aki zsigerből vagy meggyőződésből a Fidesz–KDNP ellen van, eddig is az ellenzékére szavazott, ez azonban továbbra sem lesz elég a győzelemhez. A NER kárvallottjai, a kijózanodó Orbán-rajongók, csalódott konzervatívok, az elárult középosztály és az ócska jelszavaknál messzebbre látó patrióták pedig, ha elmennek szavazni, kelletlenül és szégyenkezve, de kitartanak a mostani hatalom mellett. Egy jobboldali radikális, egy szociáldemokrata vagy éppen egy européer-liberális párt külön-külön sokkal inkább gyakorolhatna vonzerőt a lemorzsolódó Fidesz-szavazók egyik vagy másik csoportjára, mint így, hogy összefognak, és akarva-akaratlan feladják egyéniségüket. Minél átlátszóbb, minél elvtelenebb az ellenzéki pártok és jelöltek alkudozása, annál kevesebb hajlandóságot éreznek majd a bizonytalanok, hogy pártot változtassanak. Őszintén: mi okuk volna rá, hogy a notórius rágalmazók táborát odahagyva átálljanak a polkorrekt megbélyegzők oldalára?
Bármerre nézek, politikai kultúránk szegénységi bizonyítványát találom. A régi baloldali pártok elöregedő tábora egyhamar nem fog szaporodni. A Gyurcsány házaspár, híveinek szűk körén túl mindenki más számára elfogadhatatlan. A jobboldali radikalizmus vitorlájából a Fidesz fogta ki a szelet, s ha valakinek még ennyi kultúrharc és nemzeti öncélúság sem lenne elég, az szavazhat a Mi Hazánkra. A Jobbiknak tehát többé senki sem hisz, s már az sem számít, hogy a rasszista gyalázkodás volt a részükről egykor üres reklámfogás, vagy a mostani középpártosodás hazug. De a külföldi egyetemekről alig hazatért momentumos ifjak magabiztos pártalapítása sem tűnt túl bizalomgerjesztőnek a jobbközép szavazók szemében. Az LMP koporsójába pedig alighanem az utolsó szeget verte be gödi árulása: a zöldpártiság látszatát is elveszítették ezáltal.
A 22-es választások kimenetelét azok a jobbközép szavazatok fogják eldönteni, amelyeket Orbán feláldozott az alsójobboldal kegyeiért. Elhódításukra semmi esélye az egyenként is kétes hitelű ellenzéki pártok kényszerszövetségének.
Ezért én bizony senkit sem beszélnék le arról, hogy ha tud, tőlük függetlenül szálljon versenybe értük. DK–Momentumék helyében pedig egyenesen megköszönném, ha akadna valaki, aki megteszi nekik ezt a szívességet. Az illető ugyanis ellenfelüket gyengítené, nem őket.
Olvasna még Lányi Andrástól? Kattintson!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/44. számában jelent meg október 30-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/44. számban? Itt megnézheti!
