Barion Pixel
HIRDETÉS - AIP
HIRDETÉS - AIP

Ködképek a kedély láthatárán – Megjegyzések a kultúra állapotáról

Szerző: | 2020. november 30., 13:01 | Publicisztika

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Kulturális Tanács (NKT) ülésén a Karmelita kolostorban 2020. május 23-án (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

„A mindenre kiterjedő politika nem egyesít, hanem megoszt.”
T. S. Eliot

HIRDETÉS - AIP

Notes Towards the Definition of Culture, néhány megjegyzés a kultúra állapotáról Magyarországon, T. S. Eliot mintájára (A kultúra meghatározása. Jegyzetlapok. Budapest, Szent István Társulat, 2003). A kultúra művelés; annak belátása, hogy a föld nem ad eleget magától, az ebből fakadó, szélesedő tudás/tapasztalat, az agrikultúra pedig továbbadható-örökíthet. Erről – „das ist auch ein wei tes Fel”, Theodor Fontane Effi Briestjének utolsó mondata – lejőve, most a „tudatosabb kultúra” helyzetéről lesz szó.

HIRDETÉS
HIRDETÉS - 8

A Wende (fordulat) előtt, nyakig a létezett szocializmusban, a magaskultúrát nemcsak preferálták, de a 3 T-vel (tűr, támogat, tilt) szándékuk ellenére minden addiginál fontosabb helyzetbe játszották. Ez nyilván tetszett nekem. Semmi más nem. Mert noha kulturális javakhoz (a cenzúra keretei közt) könnyű/olcsó volt hozzájutni, paradox módon magához a kultúrához nem, mert az a politikai viszonyok által volt lefedve. Mindezt így tudtam, és biztos voltam abban, hogy majd akkor lesz szabadság, amikor ez a roppant fedő lezuhan, és ripityára törik. Még ha összezúz is ezt-azt, például bezúdul a résen a kommersz, kisodorva az Olcsó Könyvtár köteteit az Olvasó Nép kezéből. Mert ahogy szappanbuborékként elpukkan a burok, ott terem tényleg a kultúra maga, és a továbbiakban minden – valamennyi közügyi/politikai – a kultúrán keresztül értelmeződik. A kultúra szervezi a szabadságot.

Illetve hát nem gondoltam így rá.

Ennél jóval egyszerűbb volt, egyszerűbb voltam, egyszerűen örültem, hogy élek. Kijönni, kikászálódni belőle, minden könyvet – lemezt, előadást, kiállítást – beszerezni, és a sorok közt olvasni. Most nem gondolom így.

Így gondolni erre puszta ideál, ami mulatságos és szöges ellentétben áll a valósággal. Az éteri Der Tod und das Mädchen kontra a korpulens Franz Schubert. Sollen, legyen minden ideális, én, bár konkrétan olykor rosszul érzem magam, általánosságban prímán elvagyok így is. Ha néha morgok is, nem morgok, ha rossz is a kedvem, jó a kedélyem, és hasonlókat kívánok mindenkinek: kedély, kedély! Tudomásulvétel.

Tudomásulvétele annak, hogy a pártstruktúra több mint lényeges eleme, lényege a törzsies jelleg. Az egymástól való atavisztikus, irracionális félelem. Nem hatalmi harc, sokkal inkább a másiknak – az ördöginek, a hazaárulónak, kommunistának/fasisztának – erkölcsi lezúzása a folytonos aktualitás .

A rendszerváltozás utáni politikusok közül a művészet és kapcsolt részei – elsősorban az irodalom – hely(zet)e kizárólag a törzsi alapon állókat érdekelte. A nem eleve törzsies, gyakorlatukban a gazdasági hatalom átmentésére, megszerzésére szerveződő, eszmékre hivatkozó pártok (szocik, kisgazdák) érdeklődésén kívül esett a kultúra, még idézetbányának sem használták, viszont a nemzeti-konzervatív MDF és az abból jobbra kiszakadó MIÉP a polgári-kozmopolita-liberális SZDSZ-szel totális presztízsharcba kezdett a kulturális kánon uralásáért. A politikai tér számukra többé nem vívópást, hanem olyan grund, ahová a másiknak nincs joga belépni. Nagyjából.

Ennek áldozata az ország. Annyiban ússzuk meg a hidegháborút, amennyiben a harcolók végtére mégiscsak itt laknak. Itt a lakásuk, magyarok adójából tartják el őket, magyar forinttal vásárolnak, magyarul gyűlölnek.

Amikor pedig a rendszerváltó két „törzs”, a magyar demokraták és a szabaddemokraták felmorzsolódtak, a helyükre nyomulók (az MDF helyén keletkezett vákuumban a liberálisból magát ripsz-ropsz jobbra pozicionáló Fidesz és ellenzéke, néhány bal/lib/zöld töredék) megörökölték ugyan a holdudvarok antagonizmusát, de nem a kultúra felől jöttek, nem erre alapoztak. A Fidesz, bár egykor úgy tűnt, érdekelt a történelmet végigverő keleties-nyugatias bipolaritás felülírásában, ezt végül feladta, a hatalom megszerzéséért és megtartásáért a magaskultúrát simán elengedte. A balosok, liberálisok, zöldek pedig nem vették föl.

Ez a mostani garnitúra politikai (több mint) bűne.

Lévén minden oldalon pragmatikusok, jól látják, hogy ez a „terület” nem oszt, nem szoroz. És így tovább. Nem, mivel kultúraellenesek volnának (a kultúrafogyasztók aránya megfelel egyéb értelmiségi csoportokénak), épp csak nem tartják aktuálisnak. A nem politizálók, a mélyszegénységben élők indifferensek – ahogy az értelmiség is, lévén választási programoktól függetlenül rögzült preferenciája. Ami folyik, kliensek mértéktelen kistafírozása és a vélt-valós ellenoldal anyagi ellehetetlenítésére, nem Kulturinteresse-ügy.

Minden retorikai körítésével, kánonátalakítás-kísérletével együtt sem.

A „kisebbségi kultúra” el van engedve, sértődött önjelöltek játszótere. A túltengő erőforrásokkal zajló, mulatságos kánonátszabás-kísérlet – a kommunisták, balliberálisok által sokszor igazságtalanul mellőzött ókonzervatív szerzők mellett – azokat hozza játékba, akik az eddig méltatlanul mellőzöttekbe kapaszkodva kívánnak revansot venni, és akiket csak a Reinhart Koselleck-féle egyidejű egyidejűtlenség megkötéssel lehet kortársnak nevezni. Megannyi bosszúállók. Avas, avult. Rossz retorika, rossz zakók. Hogy milyen valakinek a teste-tartása, abban „a társadalmi berendezkedés egésze érvényesül” (Bourdieu).

„A politika fölébe akar kerekedni a kultúrának, ahelyett, hogy megtartaná helyét a kultúrán belül”, így Eliot. A helyzet az, hogy nemcsak akar, de képes is rá. Bibó István szerint – sokatmondó cím A kelet-európai kisállamok nyomorúsága – a tömegek indulatát valós élmények váltják ki, filozófiai igazságok és propagandisztikus hazugságok csak akkor hatnak, ha intenzíven átélt „félelmetes és félrevezető élmények hajlamossá teszik féligazságok és hazugságok elhivésére”. Félelmetes és félrevezető élmények közt élünk. Virágzó kisebbségi kultúrában. Samuel Johnson írja John Littletonról – ez Eliot könyvének egyik mottója –: „a politika mindazonáltal nem kötötte le őt annyira, hogy gondolatait más, fontosabb dolgoktól visszatartotta volna”.

A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/44. számában jelent meg október 30-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/44. számban? Itt megnézheti!

HIRDETÉS - AIP

Címkék: értelmiség, Fidesz, kultúra


HIRDETÉS

HIRDETÉS - AIP

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANGRA!

Friss lapszámunk

  • Tévút – Magyar Hang-ajánló
  • Magyar Hang - 2021. május 13., 16:29
  • Róna Péter esszéje az ország kínaiaknak való kiárusításáról. Interjú Salát Gergellyel és Beck Zoltánnal. Őrségi, miskolci és tihanyi riport. Keresse a születésnapi Magyar Hangot, az Átlátszó mellékletével!

HIRDETÉS

HIRDETÉS

Támogasson minket!

Hirdetés

HIRDETÉS - AIP

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Az élet meg minden podcast – Jordán Ferenc

Jordán Ferenc (Fotó: Az élet, meg minden)

Árnyék podcast – Munkanélküliek támogatása külföldön

Pin It on Pinterest