Bár az európai elit klubok lázadása, a Szuperliga terve pillanatok alatt elbukott, aligha került pont a történet végére. Hiszen a problémák, amelyek az utóbb inkább kétségbeesettnek látszó próbálkozást életre hívták, maradtak.
Mint ismert, tizenkét európai klub bejelentette, hogy bajnokságot szervez tizenöt állandó és öt kvalifikációt szerző egyesület részvételével. Vagyis az elit krémje elhagyta volna a Bajnokok Ligáját, az európai szövetség (UEFA) kiiktatásával rendezve meg a sorozatot. A pozícióit (és a pénzét) féltő szövetség, a szurkolók és a politikusok felháborodása azonban olyan elementáris erejű volt, hogy előbb a hat angol résztvevő, majd mások is visszaléptek. A legelkeseredettebb utóvédharcot a Real Madrid vívja, amelynek elnöke, Florentino Pérez drámai hangot ütött meg: vagy létrejön az új liga, vagy a klubok tönkremennek.
A csúcsfutball irdatlan mennyiségű jegybevételt termel, ezt vette el a járvány, miközben az elit klubok egy része nem tudja már fedezni csillagászati kiadásait, benne az összevásárolt világsztárok fizetésével. (Nem meglepő módon a németek felelősebben gazdálkodnak, klubjaik nem is vettek részt az elvetélt puccsban.) Pénzügyileg logikus a terv: az UEFA és a kisebb klubok rovására szervezni egy tornát, ahol a legnagyobbak egymással játszva vonzzák magukhoz a futballrajongók százmillióinak figyelmét, ezen keresztül pedig még több reklámbevételhez jutnak. A világmárkának számító klubokat tömörítő Szuperliga megvalósulása a globális piac végső győzelmét jelentené a lokalitás, a hagyománytisztelet, a játék eredeti szellemisége felett.
A tizenöt állandó résztvevő lett volna az intézményes garancia arra, hogy senki másnak ne lehessen beleszólása a nagyok játékába. Ám naivitás azt hinni, hogy a futball mindenkié elve vezérli a korrupcióval átitatott futballvilág irányítóit. Ők is csak a pénzük után futnak, ezért ítélik Katarnak a világbajnokság rendezését, ezért tervezik 32-ről 36-ra növelni a Bajnokok Ligája résztvevőinek számát. A modern futball nemcsak szupergazdaggá teszi a sztárokat, hanem gladiátorokként ki is zsigereli őket. Az emberi teljesítőképességnek azonban van határa. A futballzseni Lionel Messi példája mutatja ezt a legjobban: amikor a legnagyobb sikereit aratta a Barcelonával, az argentin válogatottal a hosszú idény végén nem tudott trófeát nyerni.
A globális kapitalizmus egészéhez hasonlóan a szórakoztatóipar kulcságazatává vált futball működése sem fenntartható. A Szuperliga bukása sem változtat ezen. Álljanak itt bizonyítékként Aleksander Ceferin UEFA-elnök Daily Mirror által idézett szavai: „Néhány edző és játékos azt mondta, hogy túl sok a mérkőzés. Mindig lehet kevesebb meccs, de akkor a játékosok, illetve az edzők fizetése is kevesebb lesz. Nem tudsz kevesebb pénzt generálni, majd többet keresni.”
Olvasna még Szerető Szabolcstól? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/18. számában jelent meg, április 30-án.
