Tétován lépett a sörözőbe. A bejárattól hosszasan pásztázta az asztalokat, közben őserdei búvópatakként kövér izzadságcsepp szaladt végig bozontos barkójának sűrűjében, holott csupán néhány lépést kellett a megállótól megtennie a langyos nyárestében. Végre észrevette a sovány, barázdált arcú, erősen kopaszodó férfi integetését és heves gesztikulálását a sarokban lévő asztal mellől, így arra vette az irányt, el-elsodorva néhány üresen álló széket.
– Ezer éve Lacikám!
– Szevasz Joe! Alig ismertelek meg, kész Piedone lettél!
– Lacikám, Te sem leszel szebb, hidd el, csak szeretnél angyalföldi Terence Hillé válni. Mikor is volt? Negyvenvalahány éve?
– Egész pontosan 43. A leszerelési bulin. És ha nincs a fészbuk, akkor ki tudja, összeakadunk-e még?
– Így van. És ha nincs ez a háború! Na de várjál, máris kezdek kiszáradni! Legyen kedves! Lacikám, korsó gyorsítóval mehet?
– Mi az, hogy! A következő kör az enyém!
A pincérnő nesztelenül suhant sötétkét, térdig érő, fűzős cipőjében, az alumínium tálcáról a foltos, bordó abroszra rakta a két vilmost és sört, a korsók körül pillanatok alatt nedves körök rajzolódtak az asztalra. A két férfi mohón hajtotta fel a röviditalt, elégedetten sóhajtva és csettintve a nyelvével a szesz torkot maró hatására. Joe vöröslő fejjel, izgatottan, szinte levegőért kapkodva kezdte felidézni az online egymásra találás emlékét.
– Nem nagyon olvasom végig a kommenteket, gyorsan szétvet az ideg ezektől a hazaáruló taknyoktól, még az a szerencse, hogy megakadt a szemem a Garibaldin, és akkor látom, hogy a Kovács Laci, hát egyből gyanús lett!
– Muszáj volt eligazítanom ezeket a nyálas majmokat, röhögnek azon, hogy a ruszkik hozzák a frontra az M zárolt T-55-ösöket, mit tud ez a sok hülye tápos, nem igaz, Joe?
– Te harmadik század voltál, ugye?
– Századparancsnoki irányzó, te meg töltő a másodikban.
– Na jól van, nem kell annyira nagyra lenni, azért lettél irányzó, mert nem bírtad el a malacot, hát azért csak pesti vagy! – felelte Joe gúnyosan, de Laci úgy döntött, nem veszi fel a pesti mivoltát ismét felhozó piszkálódást, inkább gyorsan egy közös kalandot idézett fel:
– Emlékszel, amikor váratlan riadót kaptunk? A tisztek nagy része állni nem tudott, annyira részeg volt.
– Nem baj, azért csak kivonultunk a körletbe, beástuk seperc alatt a tankokat aztán odavertünk az olaszoknak. Legalábbis a zászlóaljparancsnok ezt mondta, hogy legyőztük a Garibaldi dandárt.
Laci ekkor nagyon komoly arcot vágott, valami olyasmit, amit a tv-ben látott politológusokon figyelt meg:
– Mondok én neked valamit, és ezt írtam le a posztban is: ha élesben megy, akkor is szétvágjuk őket, ebben én biztos vagyok! Annyira odavannak a leopárdoktól meg a bredliktől, hagyjuk már, űrméret alatti ellen esélyük sincs.
– Abszolút így van Lacikám – helyeselt Joe –, és azt se felejtsük el, hogy te ugyan csak pesti gyerek vagy, de én meg tökös halasi fickó, majd pont ezek a nyafka b.zi digók állítottak volna meg minket! Garibaldi, anyám borogass!
Joe a sör mellé hozott szalvétával törölgette a homlokát: a tüske meghozta a bátorságát, és a visszaidézett – képzeletbeli – tankcsatáktól teljesen kimelegedett. Laci a mellettük lévő asztalnál hajlongó felszolgálót méricskélte szemtelenül, a beszélgetéstől nem csak jóval fiatalabbnak érezte magát, de valahogy az egykori laktanyai tesztoszteron szint is éledezni kezdett benne. Meg is emelte a hangját, hogy a pincérnő is hallhassa harcias kijelentését:
– Nem kérdés, hogy végül csak elkenik a ruszkik az ukránok száját, a magyargyűlölő rohadt anyjukat! Elmehetnek a brüsszeliek meg az amerikaiak is a jó büdös francba.
– Így van, a sok b.ziimádó. Lacikám, képzeld már el, ha valaki nálunk Lentiben beközli, hogy ő LMBT. Hát milyen ápolást kapott volna már, nem?
– Na, erre inni kell, ez most az én köröm! Mi újság egyébként veled, Joe?
Joe néhány másodpercig elgondolkodott, amíg meghúzta a korsót, voltaképp mit is lenne érdemes megosztania katonatársával az elmúlt 43 évből, lenyelte a kortyot, majd megvonta a vállát.
– Cukor meg vérnyomás, a szokásos, de nem foglalkozom én ezzel, egyszer élünk! Megvagyunk az asszonnyal. Tavaly leszázalékoltak, elvagyok a nyugdíjból, most emeltek, és ott az egész világ a fészbukon, nem igaz?
– Én is korkedvezménnyel, néha azért bejön egy-egy érintésvédelmi meló. A lányom Hollandiában kozmetikus, azt támogatjuk. Nem értem, miért jó ezeknek a koszos migránsoknak a pattanásait nyomogatni, de nem lehet beszélni a fejével, ez van.
– Ne is mondd, a fiam meg Angliába ment hentesnek, most már kénytelen voltam letiltani, nem vagyok kíváncsi a kormányellenes kirohanásaira, érted, onnét szitkozódik. Örüljön neki, hogy ott van, vigye az összes hülye haverját, minket meg hagyjanak békén.
Laci lemondóan maga elé, a piszkos abroszon lévő fém só- és borstartóra meredt, majd legyintett.
– Nincs már bennük semmi tisztelet felénk, én is azt mondom, menjen mindegyik világgá. Hány napot bírnának ki ezek a maiak Lentiben? Mondjuk a Varjú őrnagy mellett. Na, ez volt ám az igazi Brad Piti! Hallottad, hogy a kommunisták azt az elsőkörös laktanyát is bezárták? Valami szeméttelep lett vagy mi.
Joe értetlenkedve csóválta a fejét, majd tenyerével az asztalra csapott, és szinte zihálva jelentette ki:
– Én mondom neked, újra kellene nyitni! Szépen besorozni mindet, az LMBT-vel kezdeni, a felvonulásukról egyenesen vinném őket a laktanyába.
– Biztos is. Szerintem, ha kilépünk, akkor újranyitják, nagyon helyesen! – bólogatott Laci.
Joe kiitta a sört, a korsót az asztalra csapta, széles mosoly terült el kövér arcán.
– De arra elmegyünk, nem igaz, Lacikám? Megmutatjuk nekik, hogyan kell hazavágni a Garibaldit!
