Február közepén indul online nemzeti konzultáció arról, hogy egy vagy több lépésben szeretnék az emberek a nyitást. Az, hogy az emberek többsége mit „szeretne”, nemzeti konzultáció nélkül is elég pontosan tudható: szeretnék, hogy vége legyen az őrületnek. Csak sajnos egy világjárvány nem mindig idomul az emberek szíve vágyához.
Tavaly márciusban a szigorú zárlat megfelelt a közhangulatnak, amely előtt Orbán Viktor is meghajolt. Most teljesen más a helyzet, fogyóban a türelem. Jelzik a hétköznapi tapasztalatok, a vendéglátósok akciói, az ellenzéki pártok által követelt óvatos nyitás, és nyilván a kormány számára készülő felmérések is. Az egész konzultáció célja benne rejlik a kérdésben, amit a kormányfő megfogalmazott: „mit szeretnének”? Nyilván mihamarabbi nyitást. A kormány pedig lepecsételt papírt arról, hogy mit kíván a közhangulat. Amit felmutathat akár akkor is, ha esetleg rossz vége lenne az ügynek.
Bár a konzultáció kérdései általában nem alkalmasak véleménynyilvánításra, ettől még fontos kérdés, hogy mit gondolnak az emberek a korlátozások feloldásáról. Csakhogy semmilyen feltétel nem adott ahhoz, hogy az emberek véleményt formáljanak erről a kérdésről. Hogyan is tennék? Mi alapján? Az alapos tájékoztatás régen megszűnt, gyakorlatilag hírzárlat van érvényben a járvánnyal kapcsolatban. A járványügyi védekezésért felelős operatív törzs tájékoztatási feladatait egyáltalán nem látja el, a kérdések nagy részére nem felel. A közérdekűadat-igénylések határidejét oly mértékben meghosszabbították, hogy az intézmény gyakorlatilag kiüresedett. Az ellenzéki képviselők kérdéseikre, adatkéréseikre legtöbbször nem kapnak választ, a közintézmények nem teljesítik tájékoztatási kötelezettségüket. A lakosságnak még a saját települése fertőzöttségi adatainak megismeréséhez sincs joga. Nem ismeri a nyilvánosság az részletes oltási tervet sem. Arról, hogy mi a helyzet a kórházakban, szintén alig lehet valamit tudni.
Általában nem derül ki az sem, hogy a kormány milyen szakmai előrejelzések alapján dolgozik. Persze benne van a pakliban, hogy az előrejelzések is bizonytalanok, ám a kormány akkor sem beszélt világosan a polgárokkal, amikor nyilvánvalóan tudta, mindazokkal együtt, akik valamennyire követték a Magyarországon kívüli világ eseményeit, hogy mi következik: a november 11-én bevezetett szigorú zárlat előtt, szinte az utolsó pillanatig hallgattak.
A tavaszi hullám idején legalább azt lehetett tudni, hogy „Ausztria mi laboratóriumunk”. Az említett országban pillanatnyilag még a benzinkúti vécék is zárva vannak, és hamarosan már az ingázókat sem engedik teszt nélkül beutazni. Közben más országok óvatosan lazítanak a korlátozásokon. Ma mihez viszonyít a kormány? El fogják majd mondani, hogy milyen kockázata van egy lazításnak? Hogy a velük dolgozó szakemberek mit javasolnak?
Kérdezni szép dolog, de a kormányzatnak először válaszolnia kell, hiszen az ő birtokában vannak azok az adatok, elemzések, szakértői vélemények, amik nélkül képtelenség megmondani, hogy mikor mennyit kell lazítani a korlátozásokon. Addig tényleg csak arra a kérdésre válaszolhatunk, hogy mit szeretnénk.
