Jól érzékelhetően megváltozik a miniszterelnök testtartása, amikor nem Magyarország valamelyik nyugati szövetségesének képviselőjével, hanem egy másfajta berendezkedésű állam vezetőjével tárgyal. A jelenség azon a keddi videókonferencián volt legutóbb megfigyelhető, amelynek keretében a kilencedik Kína-Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozót rendezték meg. Legalábbis abból a tájékoztatóból, amelyet Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke adott az MTI-nek az eseményről, a kommunista kínai vezetés előtti olyan hajbókolás, a megfelelni vágyás olyan képe bontakozott ki, amely zavarral vegyes szégyenérzettel tölti el önérzetes, büszke magyar lelkemet.
A közlés szerint Orbán Viktor kifejezte elismerését Hszi Csin-ping elnöknek, amiért a rendkívüli körülmények ellenére összehívta az értekezletet. Elmondta: Magyarország hálás a Kínai Népköztársaságnak és személyesen Hszi elnöknek minden segítségért ebben a kihívásokkal teli időszakban. A kormányfő kifejezte tiszteletét a kínai tudományos közösségnek a Covid elleni vakcina kifejlesztése kapcsán. Megköszönte, hogy magyar szakértők meglátogathatták a gyártási helyszíneket, és konzultálhattak a kínai szakemberekkel. – Nagyra értékeljük a kínai hatóságok konstruktív hozzáállását, amelynek köszönhetően aláírhattuk az oltóanyag megvásárlására vonatkozó szerződést – fogalmazott a kormányfő. Arról is beszámolt, a járvány nem akadályozta meg Magyarországot abban, hogy eleget tegyen kötelezettségeinek: a Belgrád és Budapest közötti modernizált vasútvonal tervezése folyamatban van, hasonlóan a budapesti Fudan Nemzetközi Egyetem előkészítéséhez.
Hízelgő szavak – hála, tisztelet, elismerés – annyiszor szerepelnek a szövegben, hogy azt az Európai Unió vagy az Egyesült Államok vezetői egész évre beoszthatnák maguknak. A magyar kormányfő csak Brüsszellel vagy Washingtonnal szemben használja a nemzeti szuverenitást védelmező harcias retorikát, tisztelettel leginkább az iszlamista Erdogannak, Putyinnak, a keresztényüldöző rezsimek vezetőit is magába foglaló Türk Tanácsnak vagy a kemény elnyomó rendszert működtető Hszi Csin-pingnek adózik. Nem az a baj, ha a miniszterelnök a vélt vagy valós igazát képviseli az értékeire gyakran szemforgató módon hivatkozó unión belül, ahogy az sem, ha pragmatikus viszonyra törekszik autokratikus keleti rezsimekkel (utóbbit a nyugati hatalmak is megteszik). De ez a retorikai különbség aggasztó, mintha a miniszterelnök bizonytalan lenne abban, 1990-ben helyes utat választott-e az ország. Amikor a fenti szöveget olvastam, úgy éreztem, nem egy szuverén vezető, hanem egy alávetett tartomány irányítója szól a birodalom urához. A török szultánnal beszéltek így egykor a vazallus fejedelmek. Köztudott, hogy Kína hitelekkel, erőteljes gazdasági jelenléttel igyekszik növelni a befolyását a világban. Aligha az a magyar érdek, ha aggály nélkül támogatjuk ebben.
