Bár arról is lehetne hosszasan keseregni, hogy – miközben a miniszterelnök, az illetékes miniszter, a kormánymegbízott, az állami alapítvány kuratóriumi tagjai európai színvonalú állatvédelemről nyilatkozgatnak – mennyi borzalom történik napról napra kis hazánk sokkal jobb sorsra érdemes ebeivel: verés, kínzás, éheztetés, méteres láncon tartás, elhanyagolás, elhagyás, erdőben-országúton kidobás… Sajnos azonban nemcsak a borsodi, szabolcsi, somogyi falusi korcsok élete méltatlan az ember legjobb barátjához, de az agyonkényeztetett fajtatiszta kutyák léte is egyre cudarabb.
Németországban immár két esztendős az állatvédelmi törvény azon szigorítása, amely több más mellett az ebtenyésztésre vonatkozólag is minden eddiginél keményebb feltételeket szabott. A Mezőgazdasági Minisztérium (BMEL) sajtóközleményében azt írta: „Az állatok nem azért vannak, hogy megfeleljenek gazdáik megkérdőjelezhető esztétikai kívánságainak. Nem kabalák. Ha a tenyésztés megakadályozza a fajnak megfelelő életet, az állatkínzás”. E szemléletnek megfelelően a módosított törvény tiltja, hogy bármilyen kiállításon, versenyen, teszten, szemlén részt vehessenek olyan kutyák, amelyeknek fülét-farkát csonkolták, vagy amelyeknek „testrészei, szervei a fajnak megfelelő használatra örökletesen alkalmatlanok, vagy számukra fájdalmat, szenvedést vagy károsodást okozó módon átalakultak.”
Az utóbbi időkben sajnos a kutyatenyésztők világszerte sokkal inkább az olykor extrém piaci igényeket igyekeztek követni, semmint a születendő kölykök (és hosszabb távon az egész fajta) egészséges fejlődésének szempontjait. Erre hozott megdöbbentő példát Kubinyi Enikő etológus, amikor elmondta, hogy „a francia bulldog jelenleg Magyarországon is a legnépszerűbb fajta. Négy és fél év a várható élettartamuk, szemben a kutyák átlagos 13 évével. Azért halnak meg ilyen korán, mert addig is betegségektől szenvedtek. Majdnem a fele valamilyen rendellenességgel él, 80 százalékuk császárral születik, és akár az egész életük azzal telik, hogy levegőért kapkodnak, nem tudják kellően hűteni magukat, erősebb ütközésnél kiugrik a szemük a szemgödrükből.” (HVG, 2022. 12. 22.)
Mindezek ellenére Jörg Bartscherer, a Német Kutyás Szövetség (VDH) ügyvezető igazgatója leszögezte, hogy nem akarnak teljes fajtákat kizárni a tenyésztésből, hanem csak egyes, nem megfelelő tulajdonságokkal rendelkező kutyákat. A számtalan veszélyeztetett fajta egyedeinek meg kell felelniük bizonyos teszteken, mielőtt tenyésztésbe vehetik őket. A mopszoknak, francia bulldogoknak például át kell esniük egy futópadon történő EKG-vizsgálaton, hogy csak az egészséges ebek adhassák tovább génjeiket.
Lea Birnstein egy állatvédelemmel foglalkozó portálon hosszú és alapos cikkben ismerteti a „Qualzucht” (kínzó tenyésztés? gyötrő tenyésztés? kegyetlen tenyésztés?) számtalan formáját, méghozzá az agrárminisztérium által kiadott törvénymagyarázat alapján. A tizenöt részletesen bemutatott tünetcsoportnak és az általuk fenyegetett fajták egyes esetekben igen hosszú listájának bemutatása e helyütt nyilván nem lehet feladat. Van persze köztük széles körben ismert probléma is, mint a súlyos mozgásszervi betegségeket okozó ízületi rendellenesség, a diszplázia vagy a lapos arcú, rövid orrú fajták állandó légzési nehézségei. De akadnak olyanok is, amire még a viszonylag gyakorlott kutyások se gondolnának: mondjuk, hogy egy szokatlan (és ezért divatossá váló) szőrszínt eredményező gén amúgy nagy valószínűséggel okoz süketséget vagy vakságot, más fajtáknál esetleg vérképzési vagy immunrendszeri hiányosságokat. A német jog tehát azt nevezi kínzó, vagy gyötrő, vagy kegyetlen tenyésztésnek, aminek során a kutyák egészsége, ellenálló képessége háttérbe szorul a csinos megjelenés vagy az extrém méretek hajszolása miatt.
A szigorú törvény ellenére a német állatvédők nem nyugodtak: mivel a jog nem tiltja (és nem is akarja tiltani) teljes fajták tenyésztését, csak a káros tulajdonságokat örökítő egyedeket akarja kizárni a szaporodásból, a követelmények megoldhatatlan mennyiségű feladatot rónak a helyi állatorvosokra, arról már nem is beszélve, hogy az illegális szaporítóknak eszük ágában sincs megvizsgáltatni az állataikat, ami a külföldről (például magyar szaporítóktól) importált kölykök esetén végképp lehetetlen lenne.
Az állatjogi aktivisták, kutyakiképzők, állatorvosok a kegyetlen tenyésztés visszaszorítása érdekében további szigorításokért kampányolnak, és követendő példának tekintik Hollandiát, ahol már tiltják a mopsz és más rövidfejű kutyák tenyésztését, kereskedelmét, behozatalát. Ugyanakkor azzal is tisztában vannak, hogy hosszú távú megoldást csak a leendő kutyatulajdonosok tudatosságának növelése jelenthet: azaz ha nem lesz kereslet az egyre extrémebb külsőségekre.
Félő, hogy e törekvések sikere belátható időn belül nem várható. Annak ellenére sem, hogy az állatvédelem Németországban ezerszer jobb helyzetben van, mint idehaza (az állattartás kultúrájáról már nem is beszélve). A nehézség oka egyfelől, hogy a gyötrő tenyésztés megszüntetése jelentős érdekeket sértene, hiszen a kutyakiállítások nagyon is profitábilis rendezvények, a díjnyertes ebek pedig kisebb vagyont érnek, pároztatásuk és kölykeik eladása komoly bevételeket hoz. Az állatvédők törekvéseinek ellentmond másfelől a fogyasztói társadalom immár sok évtizedes gyakorlata és szocializációs hatása, amely a termelőket és szolgáltatókat mind újabb portékák kifejlesztésére, a fogyasztókat pedig a feltétlen divatkövetésre ösztönzik, függetlenül mindezek (például környezetre gyakorolt) hatásától.
Végül egy személyes megjegyzés: talán az lenne az ideális, ha a jövőben csak a munkakutyákat tenyésztenék szigorú szempontok szerint, mivel az biztosra vehető, hogy a pásztor-, vadász-, drogkereső, vakvezető, nyomkereső, mentő- és a sok egyéb munkakutyánál nem a külcsín alapján szelektálnának, hanem a hasznos tulajdonságokra, a jó egészségre, a munkabírásra tekintettel.
