NAT előttem, NAT utánam, avagy Quo vadis magyar oktatásügy?

Amikor ez az oktatási programvázlatot ismertető cikk megszületett, még nem sejtettem, hogy a koronavírussal kapcsolatos krízishelyzetben fog megjelenni. Egyrészt az egyik fajsúlyos programpontunk, mégpedig a digitalizáció eszközeinek és eredményeinek beépítése az oktatásban hirtelen és megfelelő előkészítés nélkül vizsgázik a valóságban ezekben a napokban. Ez természetesen rengeteg kreatív energiát szabadít majd fel az odaadó pedagógusokban, de rávilágít majd arra is, hogy milyen régiókban jelent problémát a nem létező eszközpark, internetes hozzáférés, és a tanulói szegénység például.

Jogos a kérdés, hogy érdemes-e most a 2022-ben kormányváltást kívánók számára oktatási programot alkotni. Véleményem szerint fontos és érdemes, hiszen a kritikus helyzet után még rövidebb ideje lesz az ellenzéki pártoknak a közös kormányzás alapjait lerakni. A néppárti Jobbik nevében két toposzt is meg szeretnék cáfolni: egyrészt igenis eddig is sokat dolgoztunk ellenzéki politikustársaimmal közösen azon, hogy egy ilyen programvázlat alapján a főbb cselekvési irányokban meg tudjunk egyezni. Másrészt ezek a viták sokkal fontosabbak a listák számáról és az ellenzéki pártok egymáshoz hasonlításáról szóló vitáknál, jó lenne, ha ennek több tere lenne a médiában.

Képünk illusztráció. Digitális távoktatás koronavírus-járvány idején (Fotó MTI/Máthé Zoltán)

Miután a nagyrészt ideológiai alapon folytatott Nemzeti Alaptanterv vitájában a kiegyensúlyozott, és szakmai vélemények, így a Jobbik szakpolitikusainak megszólalásai is eltűntek a csatazajban, nagy örömmel láttam, hogy az egyházi iskolák kollégái is megszólaltak a magyar oktatás megújítása érdekében. Különösen jólesett, hogy állásfoglalásukban szinte minden olyan pontot említenek, amelyeket hangoztattunk annak alátámasztására, hogy miért nem szabad ezt a Nat-ot most bevezetni, és miért káros ideológiai vitákat lefolytatunk, miközben a jövőnk, az eljövendő nemzedékeknek kellene az oktatás középpontjában állniuk. „Hiszen – idézem – egy szétszakadó társadalomban reményt, utat, modellt kell kínálnunk mindenkinek, hiszen elsősorban az iskola az a hely, ahol egy igazságosabb társadalom megszülethet. Az eddiginél nagyobb odafigyeléssel kell tehát fordulnunk a lemaradók, a nehézségekkel küzdők, a mélyszegénységben élők, a kirekesztettek felé. A különféle kihívásokra különféle iskolák és módszerek tudnak választ adni, amelyeket a helyi viszonyokat ismerő és értő, autonóm iskolai közösségek találhatnak meg.”

Ezzel a Nemzeti Alaptantervvel nem Wass Albert a probléma, hanem az, hogy nem nemzeti, és nem alaptanterv. Jellemző, hogy a szakmai érvekkel tiltakozó egyházi iskolák pedagógusait is megalázza és arconvágja az arrogáns Fideszes hatalom. Pedig kritikájuk építő volt, az oktatás valós problémáit, közös jövőnk zálogát, az ifjúságot félti. A legrosszabb bolsevik időket idéző válaszok mutatják: a Fidesznek távoznia kell a hatalomból. No, de elemezzük azt, hogy miről is kellene azt a szakpolitikai vitát lefolytatnunk, amit az ellenzéki oldalon egy 2022-es kormányváltás reményében már most meg kell tennünk.

A magyar oktatásügy legfontosabb gondjai

Az oktatás a magyar költségvetés szempontjából folyamatosan romló pozícióban volt az elmúlt lassan 30 évben, amely tény különösen a vázolt kiemelkedően fontos és az ország és a társadalom szempontjából kulcsfontosságú mivoltához képest jelent rövidlátó politikai döntéshozatalt. Míg 1990-ben az oktatásra fordított kiadások a GDP 5,68 százalékát tették ki, ugyanez az arány 2009-ben már 4,74 százalékra csökkent, s jelenleg körülbelül valamivel az 1990-es szint alatt van. A közoktatás általános válságtünetei alapvetően tehát a forráskivonás és az elhibázott fenntartói irányítás és szerkezet (Klik), valamint alapvetően a XXI. századnak megfelelő oktatási rendszer kialakításának hiánya miatt alakultak ki. Kiemelkedően fontos probléma a regionálisan és iskolafüggően rendkívül különböző színvonalú oktatás, amely tehát a település és a családi minta és háttér alapján konzerválja a gyermekek és fiatalok későbbi boldogulását és tanulási eredményeit, elsajátított kompetenciáit. Általános gond a funkcionális analfabetizmus terjedése (lásd PISA-felmérések eredményei) és az olvasás, írás és számolás alapvető készségeinek rendkívül alacsony szintje a korosztályok egyre nagyobb hányadában. Sem Wass Albertet, sem Harry Pottert nem tudja tehát értelmezni a 15 éves korosztály egynegyede!

A pedagógusok társadalmi megbecsültsége és bérezése az életpályamodell bevezetése után sem tekinthető rendezettnek, a minősítési eljárás túlságosan bürokratizált és nem megfelelő módon méri a kollégák teljesítményét, nem motivál a továbbképzésre és az iskolán belüli munkamegosztást sem segíti.

A pedagógiai munka alapvető keretét adó Nemzeti alaptanterv legutóbbi változata továbbra is túlzott mennyiségű és egyenetlen minőségű tudásanyagot tartalmaz, amelyet az oktatási rendszert elhagyók nagyon kis hányada tud valamilyen szinten elsajátítani. A tantárgyi rendszer túlságosan rugalmatlanul kezeli a komplex tudáshalmazokat. A pedagógiai munkát segítők aránya hazánkban az OECD-átlag körülbelül egyharmada, pedig munkájuk rendkívül fontos és részben tehermentesítené a tanítókat és tanárokat. Ebbe beletartozik az is, hogy az iskolapszichológusok, asszisztensek azonnali megháromszorozása tudna valamilyen választ adni az egyre terjedő iskolai erőszakra is.

A Fidesz 16 évre csökkentette a tankötelezettség korhatárát, a diákok ezért részben nem tudnak piacképes szakmát szerezni, s ez statisztikailag kimutathatóan növelte a lemorzsolódást (jelenleg kb. 30 százalékos). A szakiskolai képzésben a közismereti tárgyak és tudáshalmazok háttérbe szorítása miatt komoly minőségromlás következett be, a bemeneti oldalon pedig a tanulók többsége a szövegértés területén is komoly gondokkal küzd, nem véletlen, hogy a Fidesz szinte évente gombolja újra a rendszert.

A felnőttképzés és továbbképzés terén komoly gondot okoz a nem iskolajellegű oktatási kínálat szűkössége, különös tekintettel a közoktatást nem befejező, illetve a szakképzésből és középfokú oktatásból kimaradt rétegek számára. Ezeknek az embereknek szinte semmilyen továbblépési perspektívát nem nyújt jelenleg az oktatási rendszer, és a közmunkán kívül a XXI. században értelmes munkát és megélhetést nem várhatnak. Ennek az össztársadalmi veszélyeit nem lehet eléggé hangsúlyozni, különös tekintettel az elkövetkezendő évtizedekben bekövetkező technikai és ipari változásokra (digitalizáció, robotizáció stb.).

Gyerek tablettel (Fotó: Kelly Sikkema/Unsplash)

A magyar közoktatásban folyó nyelvoktatás helyzete alapvetően különös indikátora a teljes közoktatási rendszernek, hiszen a szülők ezen a területen érzékelik a legjobban, hogy magántanár és iskolán kívüli erőfeszítések nélkül a mai magyar iskolarendszerből csak a kiváló képességű és a nyelvelsajátítás terén kiemelkedő tehetségű gyermekek távoznak használható nyelvi kompetenciákkal. Ez társadalompolitikai szempontból azt is jelenti, hogy szinte kizárólag a tehetős, az oktatásban és nyelvtudásban a gyermek jövőjét biztosító befektetést látó rétegek érik el a megfelelő nyelvtudást gyermekük esetében.

Az oktatási területhez tágabb értelemben hozzátartozik a gyermekek és felnőttek családon kívüli szocializációjának, oktatásának és nevelésének minden területe, a korai gyermekgondozás, a közoktatás, a felsőoktatás, a szakképzés, valamint az élethosszig tartó tanulás jegyében a felnőttképzés és a továbbképzések is. Ezek a területen harmonikus egységben kezelendők, s emberközpontú megközelítést követelnek meg. Fontos leszögezni, hogy ennek megfelelően a társadalom egészét érintő állami alapfeladatról van szó, amely az állam szempontjából a nemzet- és társadalomtudat formálásának elsődleges eszköze, az állampolgár szempontjából pedig a sikeres és elégedett, a nemzeti közösséghez tartozást is megélő, teljes élethez vezető legfontosabb segítséget jelenti.

Az oktatáspolitika tehát akkor sikeres, ha testben, lélekben és szellemben ép embereket képes a rendszer kibocsátani. Olyan gondolkodási és magatartási formákat érnek el az emberek, amelyek a közösségen és családon belül harmonikus életvitelt tesznek lehetővé. Az oktatási rendszernek olyan képességeket és tudást kell közvetítenie, amely a 21. századnak megfelelő képesítéseket ad, illetve a felgyorsult sebességű technikai és informatikai fejlődéssel is lépést tart. Alapvetően fontos Magyarország gazdasági, társadalmi, ökológiai és politikai-kulturális fejlődése szempontjából. A szegénység elleni harc legfontosabb eszköze, a társadalmi kohézió és a nemzeti összetartozás megalapozója, ezért a néppárti Jobbik számára kiemelkedően fontos nemzetstratégiai ágazat.

Oktatáspolitikai programvázlat

Az ismertetett javaslatokra jellemző, hogy nagyrészt elfogadhatóak a többi ellenzéki párt oktatáspolitikusainak is, ezen a közös alapon kell tovább folytatnuk a felkészülést. A GDP 6-8 százalékát kell a területre költeni, az adott év költségvetési helyzetének és prioritásaival összhangban. Ehhez kapcsolódóan a fenntartás kérdését az állam és az önkormányzatok, valamint az egyéb fenntartók (egyházak, nemzetiségi önkormányzatok, alapítványok) közötti szakmai alapú döntésekkel kell rendezni.

Fontos célkitűzés a helyi közösségek, önkormányzatok bevonása a fenntartásba, valamint a szakmai, közösségi munkába. Ahol a helyi önkormányzat megfelelő minőségű oktatást tud megszervezni, ott vissza kell adni (megfelelő átmenettel) a fenntartási jogokat az állami intézményfenntartótől. Különösen a felnőttképzés és a nem iskolai képzés terén fontos a XXI. századnak megfelelő új oktatási formák és tartalmak támogatása, ennek kell a fenntartói szerepekben is tükröződnie.

A teljes oktatási rendszerre vonatkozik, hogy kisregionális problématérkép alapján, az oktatási stratégia célkitűzéseinek megfelelő súlypontú fejlesztéseket és rendszerbéli változásokat kell végrehajtani. Ezzel meg lehetne akadályozni a kistelepülési iskolák eltűnését, s a kisregionális szakképzési rendszer erősítésével kapcsolódni kell a vidékfejlesztési erőfeszítésekhez, az oktatásban is érvényesítve a helyi tradíciókat.

A jelenleg csak formálisan és jelentős szereplőket nem megszólítva működő egyeztető fórumok helyett létre kell hozni egy oktatási tanácsot. Ez a testület folyamatosan működő, az egyetemi kutatókat, az oktatásból érkező szakértőket és az oktatáspolitika formálóit tömöríti, elemzi a monitoring eredményeket és javaslatokat tesz a reagáló intézkedésekre. Az oktatás rendszerében kiemelkedően fontos a változások előkészítése és folyamatos elemzése. Ezért 4 évente átfogó monitoring bevezetését javasoljuk, az oktatás helyzetéről és eredményességéről svájci mintára.

A tankötelezettségi korhatár megemelése 18 évre a jelenlegi állapotban azonnal végrehajtandó feladat, ezen kívül rugalmasabbá kell tenni az óvodából a közoktatásba történő átmenetet. Az alapfokú oktatásban az ismeretátadásra épülő órák és a tehetség- és személyiségfejlesztési órák arányát a szakmai egyeztetés után 60-40 százalékban kell szabályozni, a stratégiai célkitűzésnek megfelelő kimeneti eredmények, személyiségjegyek és kompetenciák elérése érdekében.

A jelenlegi átláthatatlan középfokú oktatásban törekedni kell a klasszikus, négyosztályos gimnázium, valamint a szintén négyosztályos, orientációval kibővített szakközépiskolák rendszerében kialakítása. Az osztálylétszámokat csökkenteni kell, középtávon kívánatos lenne elérni azt az állapotot, hogy az alsó tagozatokban max. 15 főt tanítsanak, a középiskolai szinten pedig max. 25 főt. A szakgimnáziumokat ki kell vezetni a rendszerből, ha egy tanuló a gimnáziumból át akar menni a szakképzésbe, akkor plusz egy év tanulást vállal a gyakorlati képzés miatt. A csoportos oktatásban különböző nehézséget jelentő gyermekcsoportok kategóriáinak (BTM, SNI) felülvizsgálata alapos szakmai vita alapján lehetővé teszi a megfelelő struktúra létehozását.

A Nemzeti alaptantervet át kell dolgozni, az eddigi információalapú meghatározottságot át kell gondolni. A célként meghatározott, kisregionálisan és az érintett gyermekek és fiatalok meghatározottságának és céljainak megfelelő oktatás biztosítása akkor lehetséges, ha az adott intézmény rugalmasan tudja kezelni a Nat eddigi nagyon szigorú előírásait.

Általánosan az ismeretek és kompetenciák körülbelül 70 százalékát kellene központilag megszabni, és a maradék 30 százalékot a fent említett, a helyi pedagógusközösség és a szülők, helyi közösségek tradícióinak és elvárásainak megfelelően kialakítani. Már az általános iskolában meg kell erősíteni a természettudományok és az informatika szerepét, és a tanulók életkorának megfelelő oktatást kell biztosítani. A mechanikus óraszámolgatások helyett rugalmas, de az iskola vezetése és a szakfelügyelet által ellenőrzött formában kialakítandó tanterveket van szükség.

A tankönyvek egységesítése jelentős feladat, de tartalmilag fontos, hogy ne legyenek nagyon diszkrepanciák az egyes tankönyvcsoportok között. A tankönyvek minőségét nem a kizárólagos állami szerepvállalással, hanem szigorú szabályozással, a Natban foglalt szemlélet következetes érvényesítésével biztosítjuk, teret adva az ennek megfelelni képes piaci szereplőknek is, hiszen rendkívül értékes kiadványokat veszített el a köznevelés a jelenlegi szabályozás miatt.

Mind nemzetpolitikai, mind társadalmi és gazdasági szempontból fontos cél, hogy a magyar lakosság nyelvi kompetenciái fejlődjenek. Külön problémát jelent, hogy a magyar nyelv, mint kiindulási nyelv nem tartozik sem a germán, sem a szláv, sem a neolatin nyelvcsaládba, ezért alapvetően hátrányban vannak beszélői, hiszen nincs olyan szomszédos vagy európai nyelv, amely közeli rokonsága miatt egyszerűbben elsajátítható lenne.

A közoktatásban el kell mozdulni a jelenlegi helyzetből, az óraszámok mechanikus emelése nem jelenti azt, hogy a tanulók nyelvi kompetenciái ennek megfelelően javulnának. Az általános iskola kimeneti oldalán (annak ellenére, hogy sok olyan általános iskola van, ahol 4. osztálytól, vagy még korábban kezdődik az angol vagy a német nyelv oktatása) a 8. osztályt végzettek zöme nem tud érdemben az adott nyelven kommunikálni.

Kitörési pontot jelenthetne, ha a valóban megvalósuló egész napos oktatás keretén belül kapna dominánsabb szerepet nyelvoktatás, illetve megfontolandó a bevált, középiskola előtti úgynevezett nulladik, nyelvtanulásra koncentráló év visszaállítása is, amely ugyan egy évvel kitolná az érettségi időpontját, de komoly lökést adna a tanulók nyelvi kompetenciájának. Elképzeléseink szerint a magyar tanulók az általánosban egy, középiskolában pedig két idegen nyelvet sajátítanának el magas szinten, és ötödik osztálytól a kiscsoportos nyelvoktatás kereteinek lehetőségét kell megteremteni.

A pedagógusok számára átfogó, jelentős és érzékelhető béremelést kell végrehajtani, amely a következő szempontokat veszi figyelembe: a pályán eltöltött idő, a megszerzett tudás, a többletfeladatok vállalása, a speciális körülmények között végzett munka, a gyermekek tudásához hozzáadott érték. Gondoskodni kell a pedagógusok felsőfokú oktatási intézményekkel együttműködő, folyamatos továbbképzéséről.

A pedagógusok munkáját támogató szakfelügyeleti rendszert kell felállítani, amely az egyéni fejlődést és továbbképzést is koordinálja. A délutáni szakkörök, a korrepetálás, az egésznapos iskola megszervezése olyan anyagi forrásokat kíván, amelyet fokozatosan meg kell teremteni. A pedagógiai munkát segítők arányát növelni kell, munkájuk rendkívül fontos és részben tehermentesítené a tanítókat és tanárokat, csökkentené adminisztrációs terheiket. Ezen kívül különösen a hátrányos helyzetű rétegek felzárkóztatásában, és az első években pótolandó szocializációs fejlesztésekben játszanak kiemelt szerepet.

A fenti oktatási programvázlat vitaindítónak szánt gondolatai természetesen nem térnek ki az oktatás minden részletére, így meg kell említeni a szervesen kapcsolódó egyetemi világot is, amely nem csak a pedagógusképzés okán elválaszthatalan a közoktatás rendszeréről. A terjedelmi és tartalmi korlátok miatt arról a rendszerről egy következő programvázlatban ismeretetem elképzeléseinket.

A szerző nyelvész, a Jobbik frakcióvezető-helyettese