NAT előttem, NAT utánam, avagy Quo vadis magyar oktatásügy?

Amikor ez az oktatási programvázlatot ismertető cikk megszületett, még nem sejtettem, hogy a koronavírussal kapcsolatos krízishelyzetben fog megjelenni. Egyrészt az egyik fajsúlyos programpontunk, mégpedig a digitalizáció eszközeinek és eredményeinek beépítése az oktatásban hirtelen és megfelelő előkészítés nélkül vizsgázik a valóságban ezekben a napokban. Ez természetesen rengeteg kreatív energiát szabadít majd fel az odaadó pedagógusokban, de rávilágít majd arra is, hogy milyen régiókban jelent problémát a nem létező eszközpark, internetes hozzáférés, és a tanulói szegénység például.

Jogos a kérdés, hogy érdemes-e most a 2022-ben kormányváltást kívánók számára oktatási programot alkotni. Véleményem szerint fontos és érdemes, hiszen a kritikus helyzet után még rövidebb ideje lesz az ellenzéki pártoknak a közös kormányzás alapjait lerakni. A néppárti Jobbik nevében két toposzt is meg szeretnék cáfolni: egyrészt igenis eddig is sokat dolgoztunk ellenzéki politikustársaimmal közösen azon, hogy egy ilyen programvázlat alapján a főbb cselekvési irányokban meg tudjunk egyezni. Másrészt ezek a viták sokkal fontosabbak a listák számáról és az ellenzéki pártok egymáshoz hasonlításáról szóló vitáknál, jó lenne, ha ennek több tere lenne a médiában.

Miután a nagyrészt ideológiai alapon folytatott Nemzeti Alaptanterv vitájában a kiegyensúlyozott, és szakmai vélemények, így a Jobbik szakpolitikusainak megszólalásai is eltűntek a csatazajban, nagy örömmel láttam, hogy az egyházi iskolák kollégái is megszólaltak a magyar oktatás megújítása érdekében. Különösen jólesett, hogy állásfoglalásukban szinte minden olyan pontot említenek, amelyeket hangoztattunk annak alátámasztására, hogy miért nem szabad ezt a Nat-ot most bevezetni, és miért káros ideológiai vitákat lefolytatunk, miközben a jövőnk, az eljövendő nemzedékeknek kellene az oktatás középpontjában állniuk. „Hiszen – idézem – egy szétszakadó társadalomban reményt, utat, modellt kell kínálnunk mindenkinek, hiszen elsősorban az iskola az a hely, ahol egy igazságosabb társadalom megszülethet. Az eddiginél nagyobb odafigyeléssel kell tehát fordulnunk a lemaradók, a nehézségekkel küzdők, a mélyszegénységben élők, a kirekesztettek felé. A különféle kihívásokra különféle iskolák és módszerek tudnak választ adni, amelyeket a helyi viszonyokat ismerő és értő, autonóm iskolai közösségek találhatnak meg.”

Ezzel a Nemzeti Alaptantervvel nem Wass Albert a probléma, hanem az, hogy nem nemzeti, és nem alaptanterv. Jellemző, hogy a szakmai érvekkel tiltakozó egyházi iskolák pedagógusait is megalázza és arconvágja az arrogáns Fideszes hatalom. Pedig kritikájuk építő volt, az oktatás valós problémáit, közös jövőnk zálogát, az ifjúságot félti. A legrosszabb bolsevik időket idéző válaszok mutatják: a Fidesznek távoznia kell a hatalomból. No, de elemezzük azt, hogy miről is kellene azt a szakpolitikai vitát lefolytatnunk, amit az ellenzéki oldalon egy 2022-es kormányváltás reményében már most meg kell tennünk.

A magyar oktatásügy legfontosabb gondjai

Az oktatás a magyar költségvetés szempontjából folyamatosan romló pozícióban volt az elmúlt lassan 30 évben, amely tény különösen a vázolt kiemelkedően fontos és az ország és a társadalom szempontjából kulcsfontosságú mivoltához képest jelent rövidlátó politikai döntéshozatalt. Míg 1990-ben az oktatásra fordított kiadások a GDP 5,68 százalékát tették ki, ugyanez az arány 2009-ben már 4,74 százalékra csökkent, s jelenleg körülbelül valamivel az 1990-es szint alatt van. A közoktatás általános válságtünetei alapvetően tehát a forráskivonás és az elhibázott fenntartói irányítás és szerkezet (Klik), valamint alapvetően a XXI. századnak megfelelő oktatási rendszer kialakításának hiánya miatt alakultak ki. Kiemelkedően fontos probléma a regionálisan és iskolafüggően rendkívül különböző színvonalú oktatás, amely tehát a település és a családi minta és háttér alapján konzerválja a gyermekek és fiatalok későbbi boldogulását és tanulási eredményeit, elsajátított kompetenciáit. Általános gond a funkcionális analfabetizmus terjedése (lásd PISA-felmérések eredményei) és az olvasás, írás és számolás alapvető készségeinek rendkívül alacsony szintje a korosztályok egyre nagyobb hányadában. Sem Wass Albertet, sem Harry Pottert nem tudja tehát értelmezni a 15 éves korosztály egynegyede!

A pedagógusok társadalmi megbecsültsége és bérezése az életpályamodell bevezetése után sem tekinthető rendezettnek, a minősítési eljárás túlságosan bürokratizált és nem megfelelő módon méri a kollégák teljesítményét, nem motivál a továbbképzésre és az iskolán belüli munkamegosztást sem segíti.

A pedagógiai munka alapvető keretét adó Nemzeti alaptanterv legutóbbi változata továbbra is túlzott mennyiségű és egyenetlen minőségű tudásanyagot tartalmaz, amelyet az oktatási rendszert elhagyók nagyon kis hányada tud valamilyen szinten elsajátítani. A tantárgyi rendszer túlságosan rugalmatlanul kezeli a komplex tudáshalmazokat. A pedagógiai munkát segítők aránya hazánkban az OECD-átlag körülbelül egyharmada, pedig munkájuk rendkívül fontos és részben tehermentesítené a tanítókat és tanárokat. Ebbe beletartozik az is, hogy az iskolapszichológusok, asszisztensek azonnali megháromszorozása tudna valamilyen választ adni az egyre terjedő iskolai erőszakra is.

A Fidesz 16 évre csökkentette a tankötelezettség korhatárát, a diákok ezért részben nem tudnak piacképes szakmát szerezni, s ez statisztikailag kimutathatóan növelte a lemorzsolódást (jelenleg kb. 30 százalékos). A szakiskolai képzésben a közismereti tárgyak és tudáshalmazok háttérbe szorítása miatt komoly minőségromlás következett be, a bemeneti oldalon pedig a tanulók többsége a szövegértés területén is komoly gondokkal küzd, nem véletlen, hogy a Fidesz szinte évente gombolja újra a rendszert.

A felnőttképzés és továbbképzés terén komoly gondot okoz a nem iskolajellegű oktatási kínálat szűkössége, különös tekintettel a közoktatást nem befejező, illetve a szakképzésből és középfokú oktatásból kimaradt rétegek számára. Ezeknek az embereknek szinte semmilyen továbblépési perspektívát nem nyújt jelenleg az oktatási rendszer, és a közmunkán kívül a XXI. században értelmes munkát és megélhetést nem várhatnak. Ennek az össztársadalmi veszélyeit nem lehet eléggé hangsúlyozni, különös tekintettel az elkövetkezendő évtizedekben bekövetkező technikai és ipari változásokra (digitalizáció, robotizáció stb.).

A magyar közoktatásban folyó nyelvoktatás helyzete alapvetően különös indikátora a teljes közoktatási rendszernek, hiszen a szülők ezen a területen érzékelik a legjobban, hogy magántanár és iskolán kívüli erőfeszítések nélkül a mai magyar iskolarendszerből csak a kiváló képességű és a nyelvelsajátítás terén kiemelkedő tehetségű gyermekek távoznak használható nyelvi kompetenciákkal. Ez társadalompolitikai szempontból azt is jelenti, hogy szinte kizárólag a tehetős, az oktatásban és nyelvtudásban a gyermek jövőjét biztosító befektetést látó rétegek érik el a megfelelő nyelvtudást gyermekük esetében.

Az oktatási területhez tágabb értelemben hozzátartozik a gyermekek és felnőttek családon kívüli szocializációjának, oktatásának és nevelésének minden területe, a korai gyermekgondozás, a közoktatás, a felsőoktatás, a szakképzés, valamint az élethosszig tartó tanulás jegyében a felnőttképzés és a továbbképzések is. Ezek a területen harmonikus egységben kezelendők, s emberközpontú megközelítést követelnek meg. Fontos leszögezni, hogy ennek megfelelően a társadalom egészét érintő állami alapfeladatról van szó, amely az állam szempontjából a nemzet- és társadalomtudat formálásának elsődleges eszköze, az állampolgár szempontjából pedig a sikeres és elégedett, a nemzeti közösséghez tartozást is megélő, teljes élethez vezető legfontosabb segítséget jelenti.

Az oktatáspolitika tehát akkor sikeres, ha testben, lélekben és szellemben ép embereket képes a rendszer kibocsátani. Olyan gondolkodási és magatartási formákat érnek el az emberek, amelyek a közösségen és családon belül harmonikus életvitelt tesznek lehetővé. Az oktatási rendszernek olyan képességeket és tudást kell közvetítenie, amely a 21. századnak megfelelő képesítéseket ad, illetve a felgyorsult sebességű technikai és informatikai fejlődéssel is lépést tart. Alapvetően fontos Magyarország gazdasági, társadalmi, ökológiai és politikai-kulturális fejlődése szempontjából. A szegénység elleni harc legfontosabb eszköze, a társadalmi kohézió és a nemzeti összetartozás megalapozója, ezért a néppárti Jobbik számára kiemelkedően fontos nemzetstratégiai ágazat.

Oktatáspolitikai programvázlat

Az ismertetett javaslatokra jellemző, hogy nagyrészt elfogadhatóak a többi ellenzéki párt oktatáspolitikusainak is, ezen a közös alapon kell tovább folytatnuk a felkészülést. A GDP 6-8 százalékát kell a területre költeni, az adott év költségvetési helyzetének és prioritásaival összhangban. Ehhez kapcsolódóan a fenntartás kérdését az állam és az önkormányzatok, valamint az egyéb fenntartók (egyházak, nemzetiségi önkormányzatok, alapítványok) közötti szakmai alapú döntésekkel kell rendezni.

Fontos célkitűzés a helyi közösségek, önkormányzatok bevonása a fenntartásba, valamint a szakmai, közösségi munkába. Ahol a helyi önkormányzat megfelelő minőségű oktatást tud megszervezni, ott vissza kell adni (megfelelő átmenettel) a fenntartási jogokat az állami intézményfenntartótől. Különösen a felnőttképzés és a nem iskolai képzés terén fontos a XXI. századnak megfelelő új oktatási formák és tartalmak támogatása, ennek kell a fenntartói szerepekben is tükröződnie.

A teljes oktatási rendszerre vonatkozik, hogy kisregionális problématérkép alapján, az oktatási stratégia célkitűzéseinek megfelelő súlypontú fejlesztéseket és rendszerbéli változásokat kell végrehajtani. Ezzel meg lehetne akadályozni a kistelepülési iskolák eltűnését, s a kisregionális szakképzési rendszer erősítésével kapcsolódni kell a vidékfejlesztési erőfeszítésekhez, az oktatásban is érvényesítve a helyi tradíciókat.

A jelenleg csak formálisan és jelentős szereplőket nem megszólítva működő egyeztető fórumok helyett létre kell hozni egy oktatási tanácsot. Ez a testület folyamatosan működő, az egyetemi kutatókat, az oktatásból érkező szakértőket és az oktatáspolitika formálóit tömöríti, elemzi a monitoring eredményeket és javaslatokat tesz a reagáló intézkedésekre. Az oktatás rendszerében kiemelkedően fontos a változások előkészítése és folyamatos elemzése. Ezért 4 évente átfogó monitoring bevezetését javasoljuk, az oktatás helyzetéről és eredményességéről svájci mintára.

A tankötelezettségi korhatár megemelése 18 évre a jelenlegi állapotban azonnal végrehajtandó feladat, ezen kívül rugalmasabbá kell tenni az óvodából a közoktatásba történő átmenetet. Az alapfokú oktatásban az ismeretátadásra épülő órák és a tehetség- és személyiségfejlesztési órák arányát a szakmai egyeztetés után 60-40 százalékban kell szabályozni, a stratégiai célkitűzésnek megfelelő kimeneti eredmények, személyiségjegyek és kompetenciák elérése érdekében.

A jelenlegi átláthatatlan középfokú oktatásban törekedni kell a klasszikus, négyosztályos gimnázium, valamint a szintén négyosztályos, orientációval kibővített szakközépiskolák rendszerében kialakítása. Az osztálylétszámokat csökkenteni kell, középtávon kívánatos lenne elérni azt az állapotot, hogy az alsó tagozatokban max. 15 főt tanítsanak, a középiskolai szinten pedig max. 25 főt. A szakgimnáziumokat ki kell vezetni a rendszerből, ha egy tanuló a gimnáziumból át akar menni a szakképzésbe, akkor plusz egy év tanulást vállal a gyakorlati képzés miatt. A csoportos oktatásban különböző nehézséget jelentő gyermekcsoportok kategóriáinak (BTM, SNI) felülvizsgálata alapos szakmai vita alapján lehetővé teszi a megfelelő struktúra létehozását.

A Nemzeti alaptantervet át kell dolgozni, az eddigi információalapú meghatározottságot át kell gondolni. A célként meghatározott, kisregionálisan és az érintett gyermekek és fiatalok meghatározottságának és céljainak megfelelő oktatás biztosítása akkor lehetséges, ha az adott intézmény rugalmasan tudja kezelni a Nat eddigi nagyon szigorú előírásait.

Általánosan az ismeretek és kompetenciák körülbelül 70 százalékát kellene központilag megszabni, és a maradék 30 százalékot a fent említett, a helyi pedagógusközösség és a szülők, helyi közösségek tradícióinak és elvárásainak megfelelően kialakítani. Már az általános iskolában meg kell erősíteni a természettudományok és az informatika szerepét, és a tanulók életkorának megfelelő oktatást kell biztosítani. A mechanikus óraszámolgatások helyett rugalmas, de az iskola vezetése és a szakfelügyelet által ellenőrzött formában kialakítandó tanterveket van szükség.

A tankönyvek egységesítése jelentős feladat, de tartalmilag fontos, hogy ne legyenek nagyon diszkrepanciák az egyes tankönyvcsoportok között. A tankönyvek minőségét nem a kizárólagos állami szerepvállalással, hanem szigorú szabályozással, a Natban foglalt szemlélet következetes érvényesítésével biztosítjuk, teret adva az ennek megfelelni képes piaci szereplőknek is, hiszen rendkívül értékes kiadványokat veszített el a köznevelés a jelenlegi szabályozás miatt.

Mind nemzetpolitikai, mind társadalmi és gazdasági szempontból fontos cél, hogy a magyar lakosság nyelvi kompetenciái fejlődjenek. Külön problémát jelent, hogy a magyar nyelv, mint kiindulási nyelv nem tartozik sem a germán, sem a szláv, sem a neolatin nyelvcsaládba, ezért alapvetően hátrányban vannak beszélői, hiszen nincs olyan szomszédos vagy európai nyelv, amely közeli rokonsága miatt egyszerűbben elsajátítható lenne.

A közoktatásban el kell mozdulni a jelenlegi helyzetből, az óraszámok mechanikus emelése nem jelenti azt, hogy a tanulók nyelvi kompetenciái ennek megfelelően javulnának. Az általános iskola kimeneti oldalán (annak ellenére, hogy sok olyan általános iskola van, ahol 4. osztálytól, vagy még korábban kezdődik az angol vagy a német nyelv oktatása) a 8. osztályt végzettek zöme nem tud érdemben az adott nyelven kommunikálni.

Kitörési pontot jelenthetne, ha a valóban megvalósuló egész napos oktatás keretén belül kapna dominánsabb szerepet nyelvoktatás, illetve megfontolandó a bevált, középiskola előtti úgynevezett nulladik, nyelvtanulásra koncentráló év visszaállítása is, amely ugyan egy évvel kitolná az érettségi időpontját, de komoly lökést adna a tanulók nyelvi kompetenciájának. Elképzeléseink szerint a magyar tanulók az általánosban egy, középiskolában pedig két idegen nyelvet sajátítanának el magas szinten, és ötödik osztálytól a kiscsoportos nyelvoktatás kereteinek lehetőségét kell megteremteni.

A pedagógusok számára átfogó, jelentős és érzékelhető béremelést kell végrehajtani, amely a következő szempontokat veszi figyelembe: a pályán eltöltött idő, a megszerzett tudás, a többletfeladatok vállalása, a speciális körülmények között végzett munka, a gyermekek tudásához hozzáadott érték. Gondoskodni kell a pedagógusok felsőfokú oktatási intézményekkel együttműködő, folyamatos továbbképzéséről.

A pedagógusok munkáját támogató szakfelügyeleti rendszert kell felállítani, amely az egyéni fejlődést és továbbképzést is koordinálja. A délutáni szakkörök, a korrepetálás, az egésznapos iskola megszervezése olyan anyagi forrásokat kíván, amelyet fokozatosan meg kell teremteni. A pedagógiai munkát segítők arányát növelni kell, munkájuk rendkívül fontos és részben tehermentesítené a tanítókat és tanárokat, csökkentené adminisztrációs terheiket. Ezen kívül különösen a hátrányos helyzetű rétegek felzárkóztatásában, és az első években pótolandó szocializációs fejlesztésekben játszanak kiemelt szerepet.

A fenti oktatási programvázlat vitaindítónak szánt gondolatai természetesen nem térnek ki az oktatás minden részletére, így meg kell említeni a szervesen kapcsolódó egyetemi világot is, amely nem csak a pedagógusképzés okán elválaszthatalan a közoktatás rendszeréről. A terjedelmi és tartalmi korlátok miatt arról a rendszerről egy következő programvázlatban ismeretetem elképzeléseinket.

A szerző nyelvész, a Jobbik frakcióvezető-helyettese