Bár a legtöbben EP-képviselőként ismernek, orvosként végeztem a SOTE-n 2014-ben. Ezután évekig dolgoztam szülész-nőgyógyász rezidensként Magyarországon, majd a COVID-járvány alatt önkéntes orvosként kicsit visszatértem az „eredeti” szakmámhoz. Orvosként az ember sok mindent lát a kórházakban, így gyógyíthatatlanul beteg embereket is, hosszan tartó és leírhatatlan fájdalmakkal. Kitörölhetetlen nyomokat hagytak bennem azok az évek, amikor olyan emberekkel beszélgettem, akik a sorsukkal szembesülve tehetetlenül féltek, hogy mi történik velük, miután meghalnak – különösen, amikor annak is tudatában vannak, hogy mennyi szenvedéssel fog járni, mire ez bekövetkezik.
Ezek az emlékek törtek elő bennem, amikor Karsai Dániel elképesztő bátorsággal behozta ezt a tabutémát a közbeszédbe, arcot és hangot adva egy olyan dilemmának, amit valójában csak az ismerhet, aki az övéhez hasonló helyzetbe kerül. Az elmúlt hónapokban Karsai Dániel alkotmányjogász – azzal, hogy saját állapotát nyilvánosságra hozva vitát nyitott az eutanáziáról – személyében hiteles és szakszerű képviseletet kaphattak azok a magyar emberek, akik a sorstól nem kaphatják meg a kegyes halált. Karsai Dániel egy ritka, gyógyíthatatlan és kegyetlen betegségben szenved, amely az emberi testet szó szerint leépíti. És Karsai Dániel esete bár ritka, de nem egyedülálló: sokan vannak Magyarországon, akik nemcsak rettenetes, de elkerülhetetlen szenvedéssel jutnak el a halálig.
Csak erről nem beszélünk. A halál és az előtte lévő szenvedés ugyanis tabutéma. Nagyon ritkán gondolunk arra, hogy milyen is a kegyes vagy talán inkább az elfogadható halál – és persze miért is tennénk, amíg egészségesek vagy jó eséllyel gyógyíthatók vagyunk? Vannak azonban olyan betegek, akik pontosan tudják, hogy az állapotuk visszafordíthatatlan, és az életük meghosszabbítása kizárólag folyamatosan növekvő szenvedéssel járna. Ezt az állapotot a magyar jogrendszer is elismeri, itthon 1997 óta engedélyezett a passzív eutanázia: a cselekvőképes beteg visszautasíthatja az életmentő beavatkozást, ha gyógyíthatatlan betegségben szenved, ezt egy orvosi bizottság elismeri, és három napon belül kétszer két tanú előtt nyilatkozik erről. Ha nagyon nyers akarok lenni, ebben az esetben arról van szó, hogy a beteg életét nem hosszabbítjuk meg csak azért, hogy tovább szenvedjen.
Az aktív eutanázia ezzel szemben arról szól, hogy a gyógyíthatatlan és elképesztő fájdalmakat átélő beteg orvosi segítséget kap ahhoz, hogy meghalhasson, akkor, ha az élete központjában már csak a fájdalom, az értelmetlen szenvedés áll. Ez Magyarországon tilos, ami azt jelenti, hogy emberek kötelesek végigszenvedni a halálos betegségüket. Hogy Karsai Dánielnek meg kell várnia, amíg cselekvőképtelenné válik, majd megfullad. Ez a rugalmatlanság szerintem embertelen, és törvényhozóként azt gondolom, hogy egyszerűen nem mehetünk el a morális oldala mellett sem. Már csak azért sem, mert őszintén úgy gondolom, hogy politikai oldaltól vagy épp vallási hovatartozástól függetlenül egy embertársunkat ok nélkül szenvedi hagyni, az az egyik legnagyobb kegyetlenség.
Tanulmányaim során találkoztam már olyan orvossal, aki végez „aktív” eutanáziát. A szemináriumon óriási tisztelettel beszélt a betegeiről. Meg volt győződve arról, hogy segít nekik azzal, hogy nem kárhoztatja őket elképzelhetetlen kínok átélésére. Ahogy orvosként én is sokszor láttam, milyen fájdalmas, és sajnos sokszor egyben egy félelmetes magatehetetlenségbe és kiszolgáltatottságba torkolhat emberek utolsó időszaka.
Az ember az élete során szinte mindenről dönthet. Dönthet a tanulásról, munkáról, házasságról, válásról. Dönthet arról, kire hagyja a vagyonát, hogy milyen temetést szeretne. Súlyos, emberéleteket befolyásoló kérdések ezek. Nem dönthet viszont a gyógyíthatatlan, súlyos és állandó fájdalmakkal élő beteg arról, hogy meddig bírja el az értelmetlen szenvedést. Ez szerintem és az egész politikai közösségem, a Momentum szerint is embertelen. Ezért támogatjuk megfelelő szabályozás mellett az aktív eutanáziát, ezért adtunk be ezzel kapcsolatos népszavazási kérdéseket is. Ez közel sem lenne példátlan gyakorlat még Európában sem: az aktív eutanázia többek közt Belgiumban, Hollandiában, Luxemburgban, Portugáliában, Spanyolországban, de Kolumbiában és Új-Zélandon is engedélyezett.
A megfelelő szabályozás azonban nagyon fontos. Természetesen egyetlen orvos sem kötelezhető arra, hogy meggyőződésével szemben eutanáziában asszisztáljon. De azt gondolom, hogy rengeteg magasan képzett szakemberünk van, akik képesek lesznek azt a keretrendszert megalkotni, ami mind a betegeknek, orvosoknak és hozzátartozóknak megnyugvást tud adni. Sok magyar ember – és a szerető, aggódó rokonok – méltóságának megőrzését segítené egy körültekintő eutanázia-szabály bevezetése Magyarországon. Karsai Dánielnek és sorstársainak.
A Momentum ezért támogatja a kezdeményezésüket. Ha egy állam komolyan gondolja az emberi méltóság védelmét, akkor megteremti azt a jogi környezetet, amelyben lehetségessé válik az eutanázia mint egy opció egy kőkemény dilemmában.
A szerző a Momentum európai parlamenti képviselője
A Publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
