A magyar bajnokság olyan, hogy a csapat a dobogóért küzd, de néhány rossz eredmény után már a kiesés ellen küzd – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Puskás Akadémia honlapjának adott júliusi interjújában. Szakmai összefoglalója – mint mindig – jóslatértékű volt, az NB I. aktuális szezonja ismét a teljes kiszámíthatatlanságról tanúskodik. Ez akár érték is lehetne: öldöklő harc és a változatosság gyönyöre, de a rapszodikusság ez esetben inkább rendszerhibára utal. Mintha a Fradit leszámítva hiányozna a kiegyensúlyozott teljesítményt biztosító stabil háttér. Talán ezért is hangzott el a kormányfő óhajba rejtett parancsa: „Kell még egy vagy kettő Ferencváros.” Sokba kerülhet nekünk ez a kívánság.
Pedig akár fillérekből is elérhető a siker, ahogy azt az élvonalba való feljutást népmesébe illő szerepléssel ünneplő Kecskemét is bizonyította az előző szezonban. A legkisebb költségvetésű klubot még az optimista szakértők is egyértelmű kiesőjelöltnek látták a rajt előtt, ehhez képest ezüstéremmel zárta a bajnokságot. Bravúros teljesítményével a lila-fehér alakulat görbe tükröt tartott a NER futballtársadalma elé: tudatos építkezéssel és saját nevelésű fiatalokkal kerekedtek felül a közpénzmilliárdokból felpumpált, idegenlégiósokkal telezsúfolt klubokon.
Ám a varázs mostanra tovatűnt, a Kecskemét az aktuális idény kilenc fordulója alatt egy híján annyi vereséget szedett össze – ötöt –, mint az egész előző szezonban, és hamarosan akár magukra is vehetik a miniszterelnök diagnózisát: küzdhetnek a kiesés ellen. Mások mellett a 2022-ben még ezüstérmet ünneplő Kisvárdával. A dobogósból tavalyra már erős középcsapattá süllyedt együttes jelen pillanatban a bajnoki tabella végén szerénykedik, és nagy harcot vív a 2020-ban még negyedik Mezőkövesddel az utolsó előtti – de úgyszintén kieső – helyért. Az átrendeződések persze kevéssé meglepők, ha a csapatok mögött álló NER-érdekeltséget is figyelembe vesszük. A Mészáros Lőrinc üzlettársa (és egyben a Felcsút csapatorvosa) által tulajdonolt, az elitbe két év után visszatért Diósgyőrnek például nyilvánvalóan térre van szüksége ahhoz, hogy kibontakozzon, így a magukat már kiszórakozó oligarchák klubjainak eggyel hátrébb kell lépnie.
Ne feledjük persze, hogy a labdarúgás komolyabb dolog az egyszerű szórakozásnál, a miniszterelnök szerint a foci a nemzeti identitás része, ezért csak akkor van értelme, ha magyar gyerekeket látunk a pályán. Sajnos azonban nálunk a siker és a „magyar gyerekek” csak ritkán egyeztethetők össze. A Kecskemét mellett a Paks tud(ott) még eredményt felmutatni észrevehető számú magyar játékossal a pályán, de a Ferencváros szintjéhez, vagyis a nemzetközi szerepléshez ez kevés. Ahhoz külföldi játékosok kellenek, és nagyon sok pénz. 2010 óta jóval több mint 1000 milliárd forint áramlott a labdarúgásba, kezdhetünk számolni, hogy mennyit kell elkölteni két további Ferencvárosra. Mert a közpénzégetés is a nemzeti identitásunk része.
Olvasna még Ficsor Benedektől? Kattintson!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2023/40. számában jelent meg október 6-án.
