Egy lecserélt játékos egy palackkal dobta fejbe az ellenfél egyik szurkolóját egy Somogy megyei másodosztályú meccsen.
Sport
A magyar teniszező három mérkőzéslabdát is hárított, és ezzel a legjobb 32 közé került az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
Soron kívül oltják a magyar sportolókat, de az első adag még nem jelent védelmet, így pedig kockázatosnak tűnik a járvány szempontjából talán legveszélyesebb országba utazni. A szövetség szerint minden óvintézkedést megtesznek.
Egy amerikai-izraeli befektetői csoport tárgyalt a tulajdonossal, ám egy kormányközeli vállalkozó is ajánlatot tett egy a csapathoz közel álló vállalkozó szerint.
A Buccaneers 31-9-re győzött a címvédő Kansas City Chiefs ellen. A kecske lett az MVP.
A világ egyik legismertebb országúti kerékpárosa, a szlovák Peter Sagan is megfertőződött az új koronavírustól a kanári-szigeteki edzőtáborban.
A nagy múltú Salgótarjáni BTC többségi tulajdonosa lett.
Tom Brady, minden idők legnagyobbjának kikiáltott amerikaifoci irányítója 43 évesen is a húszéveseket megszégyenítő módon játszik. A vasárnapi Super Bowl-on újabb rekordot dönthet.
Harmincöt évesen hagyja abba sportolói pályafutását.
Azt mondta, hogy bosszantja, hogy a nők túl sokat beszélnek az értekezleteken, ami miatt mindig elhúzódnak a tárgyalások. Inkább korlátozni kéne a nők megszólalási lehetőségeit szerinte.
Szögi István Dániel egy bécsi tornán csaknem két másodpercet vert Knipl István 1985-ben futott idejére.
77 éves volt.
Drámai mérkőzésen, hosszabbítás után dőlt el a negyeddöntő.
Megszakadt a veretlenségi sorozat, 36-28-ra lelépték a mieinket az egyiptomi férfi kézilabda-világbajnokságon. A nyolcaddöntőben a franciák várnak a válogatottra. Ott sokkal többre lesz majd szükség a legjobb négybe jutásért.
Újra a magyar szakembertől várják, hogy megmentse a csapatot.