Az Írók és szerelmek címe zavarba ejtően kommersz. Kiemelendő, hogy a fordító, Nemes Anna egyáltalán nem tehet erről, hiszen az eredeti cím Writers & Lovers, így szépíteni nem volt lehetősége. Az olvasó még inkább megbizonyosodhat a cím hamisságáról, ha a könyv végére ér, ugyanis a szöveg legfeljebb érintőlegesen szól a megjelölt két tárgyáról. Az, hogy Lily King ily módon kiemelte a karakterek íróságát a címben, valamiféle irreális idealizálást sejtet az írói lét felé, ettől pedig pátoszos, romantizált aurát kölcsönöz a címnek, így a regény első látásra is a giccs felé tendál. Emellett a szerelemnek épphogy csak a felszínét kapargatja a szerző, valódi kötődés nem alakul ki a történetben, akárhogy olvasom. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy miről szól a szöveg. Egy biztos: több mindenről szól, mint az a két dolog, amire az írónő a saját művét a címben redukálni próbálja.
A regény egyes szám első személyben megírt szöveg, amelyet egy fiatal felnőtt nő perspektívájából olvashatunk: ő Casey, aki immár hat éve írja az első regényét, tetemes adósságot halmozott fel, és tragikus hirtelenséggel veszítette el az édesanyját, így csak a barátaira számíthat. Az alaphelyzet tehát egy összeomlott élet, amely talán még önállóan és önmagában el sem kezdődhetett.
A főszereplő többek között az úgynevezett hustle culture áldozata: az anyja halála után bekövetkezett gyászt a folyamatos munka miatt képtelen megélni; fél évvel később is többször emlékeztetnie kell magát arra, hogy az édesanyja már nem él. Casey körül soha nincs csend, a pénzügyi terhek miatt képtelen megállni, de ha meg is tudna, nem engedheti meg magának, ugyanis albérletet és hitelt fizet, hónapról hónapra él. A szöveg kritika az Egyesült Államokra jellemző és az ottani pénzügyi szektor által erőteljesen promotált hitelkártya-használat elburjánzásáról és a szociális háló anyagias természetéről: nem csupán az említett mentálhigiénés pihenés ellehetetlenülése miatt, hanem azért, mert az egészségügyi ellátórendszerbe sem lehet könnyen bekerülni, ha a leendő páciensnek nincs meg hozzá a fedezete; ez a tény Casey esetében is meghatározó a nőgyógyászati problémái miatt. Az Írók és szerelmek tartalmát tekintve a modern civilizáció kapitalista lélektelenségéről egy élet mintázataival nyilatkozik, teszi ezt akár tudatosan, akár nem, ezt nem lehet tudni. Ez a kényszeres rohanás és túlstimuláltság az a korosztályos – azt gondolom, hogy főképp millennial (Y) generációs – megélés, amelyet a szerző igazán hitelesen ad át, így a karakter azokon a pontokon azonosulhatóvá válik, amikor a hustle culture toxikus hatása felsejlik a történetben.
Ha a regényt mint az irodalom egy lehetséges képviselőjét vizsgáljuk, sajnálatos módon elvérzik. A Rupi Kaurt idéző nagyvonalú megnyilatkozások, csak úgy, mint a „Most ez volt. Ezt csináltam. És ez se volt elég” (47. oldal), és a „Van ez a problémám néha, hogy kötődöm” (102. oldal) sziruposan csöpög, kínlódássá, szenvelgéssé degradálva a főhős állapotát. A szerző rendkívüli modorossága a szépíróság bizonyítgatásába fajul, ahogy az irreleváns vadludas motívumrendszert beemeli, és a jól ismert keretes szerkezetet alkalmazza. A kevesebb ez esetben több lett volna: az elbeszélő elbitorolja az olvasótól az említettekhez hasonló drámainak szánt mondatokkal azt az élményt, hogy magától jusson arra a következtetésre, az adott jelenet valóban megrendítő-e (vagy sem). Emellett a rengeteg jelentéktelen momentum leírása, mint a rutinszerű tevékenységek részletezése – a kutyasétáltatás vagy a munka, Casey esetében a pincérkedés – mintha csak a rendelkezésre álló hely kitöltésére szolgálnának, de érdemben nem adnak hozzá a szöveghez.
Az Írók és szerelmek lenyomat a hustle culture-ről: közel sem a legjobb erre a feladatra, de megteszi. Több ennél nem tudott lenni.
Lily King: Írók és szerelmek. Ford.: Nemes Anna. 21. Század Kiadó, 5490 Ft.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/8. számában jelent meg február 23-án.
