A keret legértékesebb játékosa – a norvég Tokmac Nguen – jelenleg 2,8 millió eurót érhet.
Sport
Az egykori magyar válogatott játékossal az ideológiai skatulyákról, a magyar foci helyzetéről és a kulturális élet megosztottságáról beszélgettünk.
Egy kiélezett csata után Krueger John-Henry második, míg Liu Shaoang negyedik helyen ért célba a lengyelországi Gdanskban zajó kontinensviadalon.
A Triesztben zajló selejtezőtorna szombati elődöntőjében 13-10-re nyertek a házigazda olaszok ellen.
Az első félidő hajrájában már hattal is mentünk, annak is köszönhetően, hogy a lengyelek nyolc percig nem tudtak a magyar kapuba betalálni.
Remek védekezéssel ezúttal 29–23-ra nyertek a mieink. Továbbra is százszázalékos teljesítménnyel áll a középdöntős csoportja élén Magyarország.
Milyen körülmények között rendezhetik meg a tokiói nyári olimpiát? Hogyan állhat rajthoz a nyári játékokon egy doppingvétségen ért sportoló? Tiszeker Ágnessel beszélgettünk.
Lékai eldöntötte: hatalmasat küzdve, 29-28-ra nyert a férfi kézilabda válogatott, így százszázalékos teljesítménnyel, négy hozott ponttal érkezik a középdöntőbe az egyiptomi világbajnokságon.
Melbourne-ben közel két hete nem volt koronavírus-fertőzött, aztán megérkeztek az Australian Open versenyzői. A játékosok lazítást szeretnének, a kormányzó nem enged a szigorból.
44–18 lett a vége. A németek elleni rangadón figyelni kell, hogy kevesebb legyen a pontatlanság.
Sokan elkapták a koronavírust abból a csapatból, amely két napja a magyarok ellen játszott.
A magyarok elleni meccs után két újabb – egyébként állítólag már a betegségen korábban átesett – játékosról derült ki, koronavírusosak. Mindössze kilencen maradtak a keretben. A magyar csapat is tájékoztatást kért az ügyben.
A hírek szerint azért kellett megszakítania útját, mert teljesen átfagyott.
Férfi kézilabdázóink a koronavírus sújtotta Zöld-foki Köztársaság csapatát verték.
A fő cél az, hogy a versenyzők végre versenyhelyzetben is kipróbálhassák magukat – mondta Sebestyén Júlia a Magyar Hangnak.