Kinek a Rózsadomb, kinek Hatvanpuszta, a kettő közé ékelődött úgynevezett népnek meg a körülbelül nagy büdös semmi dupla adag propagandával nyakonöntve.
Dévényi István
Ambulancia egy fővárosi kórházban. Sokan várakoznak, de rosszabbra számítottam, még szabad ülőhely is akad. Mellettem idős, fejkendős asszony telefonál, a friss leleteit olvassa be.
Győzike, ha tetszik, ha nem, kirakatember. A magyarországi cigányság kirakatembere. Amit és ahogy képvisel, mond, tesz, a magyarországi cigányságra is árnyékot vet.
Gyönyörűséges multikulti sztori a bevándorlásmentes magyarhonból.
A kormányerő a pillanat uralásának minden egyes másodpercében azon dolgozik, hogy még, és még és még biztosabbá tegye egyeduralkodó helyzetét. Mindeközben odavész mindaz, amiért egyáltalán érdemes volt rendszert váltani.
Nem csak politikai feketelista létezik a honi kulturális szférában, sok helyütt nem fogadják például a nyíltan homoszexuális művészeket sem.
Figyeltem az évbúcsúztató embereket Dánia fővárosában és elgondolkodtam: miért élnek ők úgy és miért élünk mi így?
Rengeteg honfitársunk él egyedül, elmagányosodott, ilyetén boldogtalan társadalom a miénk. És innen indulhatna a gondolatsor, hogy a magányos és boldogtalan honpolgár a közös ügyeket is kevéssé éli meg, át, ami aztán a közelmúlt aktuálpolitikájába torkollhatna.
Szép volt, ifjú padavan, ám a mester ebben is verhetetlen.
Széket a helyiek három részre osztják: Forrószeg, Felszeg, Csipkeszeg – ez utóbbiba iparkodunk, vagy inkább csúszkálunk. Tegnapra szólt a meghívás, ám ahhoz szenteste kellett volna elutazni, és azt azért mégsem.
Újságírók, akik követelik a sajtószabadság sárba tiprását, párhuzamosan a sajtószabadságért küzdők példás megbüntetését.
Az erős, büszke ország erős, büszke, „de legalább kormányozni tudnak” kormánya tevékenységének valósághű, őszinte lenyomata, mi több, esszenciája – íme, így szolgáltat a magyar állam.