A jövőbeni győzelemhez mindkét félnek új ötletekre, fáradságos terepmunkára, hatalmas erőfeszítésekre lesz szüksége.
LCs
A baloldali, illetve a polgári, nemzeti, keresztény politikai közösséget egyaránt felzabálták a vezérnek mindent elnéző szekták. Ahol már nincs érték, minden csak politikai termék.
A történelemóra, amit a felolvasott beszéd első részében hallhattunk, igazságok, féligazságok és nagyotmondások ügyes kombinációja volt, egyben a nemzeti romantika hangján szólt közönségéhez. Szerető Szabolcs véleménycikke.
Az informatikusok után a sajtó munkatársai is törvényileg mentesülhetnek a személyi jövedelemadó fizetése alól.
A 95 éves Fodor Ibolya, 93 évvel ezelőtt az egyik utolsó gyerekvonattal utazott a hollandiai Roermondba.
Az ellenségkereső gépezet ezúttal valóban a tűzzel játszik. A cigányok itt élnek közöttünk, tömegesen, nem úgy, mint a migránsok.
Mintha a hatalom a görcsösen vágyott sportsikerekkel próbálná önnön nagyszerűségét igazolni.
Már nemcsak kedves kis családi házak építéséhez alkalmazzák, hanem sokemeletes magasházaknál is. A betongyártók idegesek.
Leírni is furcsa: Orbán Viktornak nincs megtakarítása.
Egyetlen mondattal helyre lehetett volna tenni az egészet, nyilván megvan az oka, hogy az erzsébetvárosi polgármester és pártja, a Demokratikus Koalíció nem ezt az utat választotta.
A miniszterelnök a nemzeti érdeket is kockára teszi az Európai Néppáttal folytatott játszmájában.
Őszintébb lenne, ha annyi lenne az érv: csak! Mert így kívánja a Párt pillanatnyi politikai érdeke. S ez ma épp elég egy törvény átírásához.