A mélyállam emelte fel, és tartja a felszínen Putyint, de ennek lazább, hazai változata fogja le a szavakban legbőszebb antikommunista politikus kezét is.
LCs
Az új utrechti negyed szinte teljesen autómentes, ráadásul energetikai szempontból nagyrészt önellátó lesz.
Az orbáni médiapolitika végterméke a politikai aktivista által készített Karácsony-interjú.
A karácsonyi jókívánságok formái sajátosan alakultak Magyarországon.
Orbán Viktor egyetlen olyan problémát nem jelölt meg maratoni tájékoztatóján, amelynek kezelésére ne lett volna meg minden eszköze az elmúlt tíz évben.
A magyar válogatott ismét bizonyította, hogy van tartása, vert helyzetből is képes fordítani! Újabb bravúros győzelem!
Jelen állás szerint tehát nem kell semmilyen jogkövetkezménytől tartania annak, aki az eljárásba a bűnüldöző szervet is bevonja, s megfelelő kapcsolatrendszerrel rendelkezik.
Csoportelső lett a férfi kézilabda-válogatott, míg a világ- és olimpiai bajnok dánok kiestek az Európa-bajnokságon.
Már a múlt századelőn létezett a magyarban a felugrálós kifejezés. Ez azt a vendéget jelölte, aki mindig indul, mégsem megy el.
Ha a miniszterelnök terve megvalósul, kettőezer-tizenkilenc az ellenzéknek bevitt kegyelemdöfés éve lett volna.
A magyar templomokban az utóbbi időben tűntek fel olyan kiírások, amelyek húsz-harminc éve még alighanem profánul és idegenül hatottak volna.
Lehet étel, autó, nő, zene, helyzet, a médiában is fel-feltűnik.