A 32 éves múzeumtulajdonos vezetésével jártuk be a háromhutai múzeumot, amely az egyszerű, falusi katonaemberek hősiességének állít emléket. Helyzet-Kép!
LCs
Az őszi szezon végére kiderül, hogy időben érkezett, kijózanító pofon volt-e a düsseldorfi KO, vagy a lejtmenet egyik állomása. Jósolni nem fogok.
Magyar Péter a kihívóm, miatta kell új stratégiát alkotnom, magamat újra formába hoznom – ezt üzente most lényegében Orbán Viktor. Hiszen nemcsak hogy túlélte a támadásokat, megerősödve került ki azokból a Tisza Párt és elnöke.
Hány hasonló figyelmeztetés kell még a keresztény egyházaknak, hogy a jövőjük érdekében leváljanak a szükségképpen nem a jézusi úton járó világi hatalomról?
A működése során 34 ember életét kioltó Vörös Hadsereg Frakció ügye, története, szerepe mind a mai napig nagy talány, olyan be nem gyógyult seb, amelyhez számos nyitott kérdés kötődik.
Miután kiderül, hogy egy rövid turné erejéig újra összeáll brit banda, a rajongók elkapkodták összes jegyet – a feketepiacon már 6000 fontot kóstál egy belépő.
A magyar miniszterelnök által rejtélyes okból óhajtott nagy oroszbarát illiberális európai fordulat felé tett kis lépés csak a két kelet-németországi választás.
Most, hogy véget ért a nyári csúcsszezon a sportvilágban, vagyis a labdarúgó-Európa-bajnokság után a nyári ötkarikás játékoknak is búcsút intettünk, tanulságos visszapillantani egy év eleji eseményre.
A magyar politika, a kormányzás diszfunkcionálisan működik; ha úgy tetszik, a probléma maga.
Miközben az ellenzék egy része a sebeit nyalogatja, a kormányfő pedig a napi problémák elől előbb évtizedeket átívelő vízióba, majd külföldi nyaralásba menekült, a valóság mintha átlépett volna rajtuk.
Nem egy tömeggyilkost látna szívesebben a földi létezésen innen a szerző, csupán a Fidesz politikai ellenfelét. A nácik meg a bolsik beszéltek, beszélnek így.
Mi áll Pavel Durov, a Telegram nevű internetes platform alapító-tulajdonosának letartóztatása mögött?