Nem vagyok könnyű helyzetben: a jelenségről, amit tárgyalni fogok, csak nagy önfegyelemmel lehet pontosan, lényegre törően és még szalonképesen is írni.
Sohasem hihetjük, hogy a magyar közbeszédben nincs lejjebb, de erre azért nem számítottam. Az még nem lenne a közönség problémája, hogy a kormánypárti Demokrata hetilap szerzője (Ungváry Zsolt) a négy fal között egy olyan világról fantáziál, amelyben nem születik meg az ő és a brancsa által gyűlölt politikus. Az viszont egy újabb határ, ha úgy tetszik: vörös vonal átlépése, hogy erről cikket írt, amelyet meg is jelentettek. A szerző egy 1986 októberében végrehajtott abortuszt ecsetel, amikor is egy bizonyos D.-né elvetette a leány magzatát. (Az abortuszpártiság kifigurázásakor mintha elfelejtené, hogy a magyar szabályozás ma kifejezetten liberális.) Majd az írás ugrik az időben: 2024 nyarán idilli körülmények között rendezik meg a budapesti olimpiát, a záróünnepségen Orbán Viktor Donald Trumpnak adja át az ötkarikás játékok zászlaját.
Donáth Anna, a 2024-es budapesti olimpia végül elvetélt, szerintem eleve esélytelen pályázata ügyében népszavazást kezdeményező Momentum volt elnöke 1987 áprilisában jött a világra. (Édesapja nemrég hunyt el.) Ungváry tehát nyilvánvalóan egy olyan alternatív valóságot vetett papírra, ahol nincs Donáth Anna, nincs Momentum, van viszont olimpia Magyarországon. Az, hogy Donáth Anna létezése hogyan vezetett Trump 2020-as elnökválasztási vereségéhez, talányos, de mellékes körülmény. A szerző mitikus erővel ruházza fel beteges gyűlölete tárgyát: ezek szerint ha nem születik meg, a vasút és általában a közlekedési hálózat is bírná a nyári játékokkal járó extra terhelést. Ha innen nézem, csipetnyi irónia is van az írásban.
Értem, hogy a Fidesz és szélsőjobb barátai szerint leáldozott a politikailag korrekt beszédnek; értem én, hogy ki van adva a börtönbüntetéssel is fenyegetett, az Európai Parlamentből kiesett politikusra a kilövési engedély. Könnyű préda. De nincs már semmilyen morális fék a hatalompárti sajtóban, holdudvarban? Nekik mindent szabad, akár megfosztani valakit az emberi méltóságától is? A kommentmezők lápvilágában tenyésző emberalatti gyűlölet ezúttal egy újságcikknek látszó valamiből böffent a jóérzésű emberek arcába.
Lehet sok mindent gondolni Donáth Annáról és társairól, a véleményszabadság tág teret ad a kritikára, de az efféle támadás már civilizációs probléma. Nem egy tömeggyilkost látna szívesebben a földi létezésen innen a szerző, csupán a Fidesz politikai ellenfelét. Tényleg így gondolja, Ungváry? És hol a határ, hova lehet ezt még fokozni? Az ominózus szöveg nem retorikai túlzás, nem elvetett sulyok. A nácik meg a bolsik beszéltek, beszélnek így.
