Közönséggel ült össze a Kötöttfogás alapcsapata, hogy lezárja az évet. A résztvevők: Csintalan Sándor, Konok Péter, Pörzse Sándor és Dévényi István.
MA
Minden úgy kezdődik, hogy újévi fogadalmat tesz: ezentúl kolostori életet fog élni, kivételek a válogatott és a Vidi külföldi meccsei.
Teljesen felkészületlen Magyarország a világban gyors ütemben zajló gazdasági és társadalmi kihívásokra – állítja a közgazdász.
A katolikus püspöki közösség korábbi vezetője 87 évesen halt meg, a nyíregyházi Papi Szociális Otthonban.
Többen azt mondták a meleg ételt vivőknek, hogy „sajnos nem lehet. Nem azért mert nem kérnek, jó lenne, de nem lehet.”
Biztonsági intézkedéssel akarják összehozni a szorosabb politikai uniót.
Nagy Imre unokáját a mártír miniszterelnök szobrának elszállításáról kérdeztük. Jánosi Katalin is részt vett a péntek délutáni gyertyagyújtáson.
Aki nem tudja, miről van szó, kapcsolja be a tévét, és nézze meg a hírekben. Ó, várjunk, beszélek itt butaságokat! Nézze meg az interneten.
A 24 szerint az új cég tevékenységi körébe többek között a napilapkiadás, médiareklám, hírügynökségi és reklámügynökségi tevékenység tartozik.
Soha ekkora vagyonnal nem rendelkezett még az első helyezett, mint most.
A brit közegészségügyi hivatal egyhavi füstadag „elszívásával” illusztrálta a folyamatokat.
Ezt a Pénzügyminisztérium és az Államadósság Kezelő Központ közös pénteki sajtótájékoztatóján közölték.