A tekintélyes amerikai napilap karácsonyi számában arról ír, vajon még demokráciának tekinthető-e az, ami ma Magyarországon van.
MA
Jézus új életszemléletet mutatott fel a világban, amely birtoklás helyett a másokkal való megosztást, a másoknak való adományozást helyezte középpontba – üzente Ferenc pápa a Vatikánból a világ keresztényeinek.
„A harcot, amelyet őseink vivtak, békévé oldja az emlékezés” – írja a költő, költői ábrándoktól megszédült költői túlzásokba esve.
A Magyar Hang valódi közösségi lap, szinte kizárólag Önöknek: az olvasóknak köszönhetjük, hogy létezünk.
Gyakran szóltunk, amikor hallgatni bölcsebb lett volna, és némák maradtunk, amikor szólni, sőt kiáltani kellett volna.
A kerület ivóvízellátásában meghatározó szerepet betöltő vezeték sérült meg.
Az SNS vezetői most már teljesen nyíltan vállalták, milyen eszközökkel biztosítják, hogy a párt akarata mindig többségi véleménynek tűnjön.
A Pesti Srácok interjújában a Tisza István elleni, 1912-es parlamenti merényletet felemlegetve azt sugallják, hogy az ellenzék akár rá is lőhet a házelnökre.
Varró Dániel most egy skandináv mítoszokra épülő kedves-vicces, mégis mélyen elgondolkodtató mesefüzért alkotott.
Tízezrek vonultak végig Belgrád utcáin, hogy tiltakozzanak a szerb kormány és a kormánypárti média egyoldalúsága ellen. Közben a magyar miniszterelnökre is gondoltak.
A nézőtéren ülve talán nehezen hihető, de a színészek sem többek egyszerű, esendő embereknél.
A kutyapárti békemenetet után a Sándor-palotához vonultak. Több ezres volt a tömeg, mindenki a januári folytatásról beszélt. Majd békésen távoztak. A december 21-i események teljes tudósítása.