A külügyminiszter által közzétett videóból kiderül, kamionon hozzák az oltóanyagot.
Magyar Hang
Magyarország jövője azon múlik, hogy ki nyer 2022-ben az országgyűlési választásokon – jelentette ki az Országgyűlés elnöke.
Hamis igazolásokat állított ki a Szent László kórház orvosa.
Meg kell védeni a demokráciát Európában és az Egyesült Államokban is – jelentette ki az amerikai elnök a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián.
Látható, hogy a magyarok már a húsvéti, áprilisi, és az azt követő időszakokra elkezdtek szállást foglalni a belföldi szállodákba – mondta a szövetség elnöke.
Még szigorítás is jöhet, pedig pedig a múlt héten már megnyílhattak a szállodák, és üzemelhetnek a sípályák, színházak, mozik, koncerttermek is.
Tavaly a kormányközeli médiatermékek összesen 57, a kormányfüggetlen lapok 7 sajtó-helyreigazítási pert vesztettek.
Megjelent a Sinopharm oltóanyagának várva várt alkalmazási előírása.
Az innovációs miniszter szerint az a cél, hogy Magyarország legyen Közép-Európa teherszállítási központja.
Komáromi Zoltán szerint összeomlással fenyeget, hogy egyes Covid osztályokon az ápolók nyolcvan százaléka készül felmondásra.
Százegy nap után értelmét vesztette a munkabeszüntetés, az ellenállást azonban más formában folytatják.
Az NVB korábbi elnöke, Rádi Péter váratlanul mondott le posztjáról.